Index Vakbarát Hírportál

Két újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a finnországi késelés miatt

2017. augusztus 23., szerda 16:18

A finn rendőrség szerdán bejelentette, hogy őrizetbe vett két újabb gyanúsítottat a múlt heti turkui késeléses támadás ügyében, amelyben két nő vesztette életét és nyolcan megsebesültek, írja az MTI.

Egyelőre nem tisztázott, hogy az őrizetbe vettek mely országból érkeztek, mert ellentmondó információkat szolgáltattak magukról: a finn hatóságoknak azt mondták, hogy algériaiak, míg a svéd hatóságoknak azt, hogy marokkóiak.

A turkui támadás fő gyanúsítottját, a 18 éves Abderrahmán Meska marokkói menedékkérőt kedden előzetes letartóztatásba helyezték, miután beismerte tettét. Rajta kívül három férfit vettek őrizetbe, egy ellen pedig nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A finn hatóságok terrorizmussal kapcsolatba hozható bűncselekmény miatt indítottak nyomozást, ami az első a maga nemében a skandináv országban.

Rovatok