Index Vakbarát Hírportál

Ultraortodox zsidók csaptak össze a rendőrökkel

2017. szeptember 18., hétfő 05:10

Ultraortodox zsidó tüntetők csaptak össze a rendőrséggel vasárnap Jeruzsálemben, egy katonai sorozáson megjelenni nem hajlandó fiatal letartóztatása ellen tiltakozva - írja az MTI.

A rendőrség egy vízágyút is bevetett, és lovasrendőrök oszlatták fel a rövid időre erőszakossá vált tüntetést a hadsereg jeruzsálemi sorozóirodája közelében, amely az izraeli főváros egyik ultraortodox negyedének a szélén található. A hivatalos közlés szerint nyolc tüntetőt előállítottak

Bár az ultraortodox iskolák diákjai többségükben vallási alapon felmentést kapnak a kötelező katonai szolgálat alól, ezt a felmentést a sorozás folyamatában kell megszerezniük.

Az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság a múlt héten utasította el az ultraortodoxok katonai szolgálat alóli felmentését szabályozó, két évvel ezelőtt megszavazott törvénykiegészítést, amely csökkentette a hadseregbe behívandó ultraortodox vallásosok számát. Ítéletükben a bírák leszögezték, hogy az ultraortodox pártok 2015-ös kormányra lépésekor elhatározott módosítás "alkotmányellenes, aránytalan és károsítja az egyenlőséget". Az ultraortodox pártok elutasították a legfelsőbb bíróság döntését.

A legtöbb izraeli fiatalt - férfiakat és nőket egyaránt - 18 éves korában behívják katonai szolgálatra.

Luba Szamri rendőrségi szóvivő közlése szerint a vasárnapi ultraortodox tüntetés résztvevői utcákat torlaszoltak el, és kövekkel dobálták a rendőröket. Ugyanakkor egy olyan videofelvétel is nyilvánosságra került, amelyen rendőrök durván ütlegelik a demonstráció egyes résztvevőit, néhányukat pedig átvonszolják az utca túloldalára.

Rovatok