Index Vakbarát Hírportál

Trump veje Hillary Clinton útjára lépett

2017. szeptember 25., hétfő 10:05

Donald Trump elnök veje, és egyben vezető tanácsadója, Jared Kushner több kormányzati kérdést is magán-emailjén keresztül tárgyalt meg az elnök körüli legfontosabb emberekkel - írta meg vasárnap este a Politico az elnök környezetéből érkező információkra hivatkozva. A lap tudósítója maga is tucatnyi olyan levelezést látott saját szemével, melyben egyaránt részt vettek kormányzati - tehát kiemelten védett - mailcímek és könnyebben feltörhető magán email-fiókok is. A titkosítási káoszt fokozza, hogy a levelezésben szintén néha magáncímről válaszolgatott Reince Priebus akkori kabinetfőnök, Steve Bannon akkori vezető stratégiai tanácsadó vagy Gary Cohn gazdasági kabinetvezető vagy Josh Raffiel szóvivő.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Fehér Házban még a kormányzati átadás-átvétel során felállítottak Kushner számára egy védett szervert, és ahogy arra Kushner szóvivője a Politico-nak küldött nyilatkozatában is rámutatott, a januártól augusztusig vizsgált, nagyjából száz levelezés általában kimerült a cikkek küldözgetésében. A titkosítási aggályokon túl a gyakorlat megsérthette a Szövetségi Archiválási Törvény-t (Federal Records Act), mely előírja az elnök személyes és politikai tevékenységének gondos dokumentálását.

Hasonlóval vádolták egyébként Hillary Clintont, aki még külügyminiszterként valóban fittyet hányt a kormányzat szigorú kommunikációs- és archiválási elveire - Donald Trump konkrétan börtönnel is megfenyegette riválisát kampánya során. Clinton a kezdetben pimfnek tűnő ügyért drágán megfizetett, hiszen az éveken keresztül húzódó meghallgatások és jelentések sorozata ( melyekről itt olvashat) néhány százalékot biztos lecsippentett a népszerűségéből, és ez a néhány százalék nagyon hiányzott azután novemberben.

Rovatok