Index Vakbarát Hírportál

Magyar szála is van a Trump orosz kapcsolatairól folyó vizsgálatnak

2017. november 8., szerda 10:26 | aznap frissítve

Kiderült, van halvány magyar szála is a Donald Trump és köre oroszországi kapcsolatait feltáró vizsgálatnak, csak éppen rendkívül zavaros. Carter Page, Trump Oroszország-ügyi külpolitikai tanácsadója egy kongresszusi meghallgatáson elárulta, 2016 nyarának végén legalább két magyar kormányzati személlyel találkozott Budapesten. Csakhogy nem úgy tűnik, ez lett volna utazása valódi célja. Akármi is történt, az FBI mindent tud.

A Donald Trump és csapatának illegális orosz kapcsolatait vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész mellett az amerikai Kongresszus két házában, a szenátusban és a képviselőházban is felállt egy-egy külön vizsgálóbizottság, melyek folyamatosan idézik be az elnök egykori és jelenlegi embereit. A múlt héten került sorra Cartner Page meghallgatása, aki egyike volt annak az öt külpolitikai tanácsadónak, akiket Trump még tavaly, elnökjelölt-jelölti kampánya elején megnevezett a szakértői csapatából.

Page személye már csak azért is érdekes, mert szakterülete éppen Oroszország. A múlt heti zárt meghallgatás jegyőkönyvét tegnap hozták nyilvánosságra, a több mint kétszáz oldalas irat végén, a 181-194. oldal között pedig Carter Page egy budapesti látogatásról is beszámol. A rendkívül zavaros, ellentmondásos vallomás ezen része szerint Page 2016 nyarának végén Budapestre utazott, hogy Szemerkényi Réka volt washingtoni nagykövettel és más magyar kormányzati szereplőkkel találkozzon, illetve, hogy egy geotermikusenergia-projektről tárgyaljon valakikkel.

És lehet, hogy akár még egy orosszal is találkozott.

A következőkben bemutatjuk a jegyzőkönyv Budapestre vonatkozó részét, illetve annak is megpróbáltunk utánajárni, kivel ült le kávézni Carter Page a fővárosban a kormányzat részéről, és miféle benyomást tett a magyarokra. Azt viszont előre eláruljuk: utazásának valódi célja ezek után is rejtély marad.

Az ember, aki szinte semmire sem emlékszik

Carter Page elbeszélése szerint a következő történt.

2016 nyár végén Donald Trump oroszügyi tanácsadójaként Budapesten járt. Ez volt a nyár utolsó hétvégéje, “egy hosszú hétvége volt” emlékszik vissza Page. Egy budapesti apartmanhotelben szállt meg. Hogy melyikben, elfelejtette. Nem ez az egyetlen dolog, amit képtelen felidézni: Page a vizsgálóbizottság előtt végig rendkívül zavartan beszél budapesti útjáról, főleg annak konkrét okáról és céljáról. Amikor Adam Schiff demokrata képviselő erről kérdezi, Page ismét azzal kezdi a válaszát, hogy az egy “hosszú hétvége volt”, majd azzal folyatja, hogy az egyik személy, akivel Budapesten találkozott, a magyar nagykövet volt.

Page ezután elmeséli, hogy a magyar nagykövettel még Clevelandben, a republikánus jelöltállító gyűlésen ismerkedett meg. “Egyike volt az ott jelenlévő tucatnyi nagykövetnek. Szóval nekivágtam az útnak”, mondja Trump volt tanácsadója, aki később igennel válaszol arra a kérdésre, azért utazott-e Budapestre, hogy ott ismét a nagykövettel találkozzon. Szemerkényi Rékáról, Magyarország előző washingtoni nagykövetéről van szó – akinek Page furcsamód csak a keresztnevére emlékszik.

Page egyébként a meghallgatás során nem sokkal korábban Brüsszelt és Budapestet is összekeveri, ahogy utazása időpontját is. Egyszer azt mondja, augusztus végén járt Magyarországon, később, hogy a Labour day (Munka napja) hosszú hétvégéjén. Ez azonban tavaly szeptember 3-5-re esett.

Trump tanácsadója a bizottsági jegyzőkönyv szerint azt állítja, akkoriban épp egy megújuló energiával kapcsolatos projekten dolgozott, vagy legalábbis érdeklődött egy ilyen projekttel kapcsolatban, amikor megtudta, hogy Magyarországon is vannak hasonló kezdeményezések. “És akkor van ott egy energetikai vállalkozó, geotermikus források vannak ott meg ilyen fejlesztések mennek Magyarországon” – folytatja Page. 

Ezt követően azonban meghallgatás során Page nem tud rá visszaemlékezni, beszélgetett-e Szemerkényivel erről az energiaprojektről, vagy csupán általános külpolitikai kérdések kerültek-e szóba. Egy későbbi megjegyzéséből azonban nagyon úgy tűnik, a magyar nagykövettel való találkozója és a geotermikusenergia-projekt két, egymástól független dolog. Megemlíti, hogy volt egy hosszú tárgyalása Budapesten energiaügyben – nem a nagykövettel –, másrészt találkozott a magyar kormányzat képviselőivel is. De arra is céloz, hogy a Labour day hosszú hétvégéjén ki akart kapcsolódni, és Magyarország ezért is jó ötletnek tűnt.

Schiff hiába kérdezgeti Page-et, hogy a magyar kormányzat részéről kikkel találkozott még, a volt tanácsadó nem tudja felidézni. “A nevek viszonylag hosszúak és bonyolultak”, szabadkozik Page, hozzátéve, mindez már régen, egy éve történt. A demokrata képviselő arról is faggatja Trump volt tanácsadóját, szóba került-e esetleg a magyarokkal való megbeszélésein az amerikai-orosz viszony, illetve az Oroszországgal szembeni szankciók megszüntetése. 

Schiff: – A magyar kormánynak rendkívül oroszbarát elnöke és politikája van, nem?

Page: – Oroszbarát - minden viszonyítás kérdése. Úgy értem, a többi európai országhoz viszonyítva, azt hiszem, ez egy korrekt jellemzés.

Page szerint ezek a témák legfeljebb futólag, általánosság szintjén kerülhettek szóba, ismét csak nem tud visszaemlékezni. Ahogy arra sem, pontosan kikkel ült le Budapesten – egy külpolitikával foglalkozó kormányzati személyt említ még, mint akivel találkozott és később is kapcsolatban maradt, de mást nem tud róla elmondani.

Schiff: –Tudja esetleg, hogy a magyar hírszerzéshez tartozott-e?

Page: –Nézze, (...) az emberek nem viselnek jelvényeket. Legjobb tudomásom szerint nem.

Amikor Schiff azt a kérdést teszi fel Page-nek, hogy oroszokkal vagy az orosz kormány képviselőivel volt-e találkozója budapesti útja során, Page azt válaszolja, “olyan nem, amire emlékeznék. (...) Volt ott egy hotel, és mi a hotelben kávéztunk, és megfordult ott pár ember.

Lehetett köztük egy orosz személy, aki ott megfordult. De nem emlékszem, mert teljesen lényegtelen volt és semmi fontos nem került szóba. (...) Ismétlem, semmi komolyról nem beszéltünk, de rengeteg emberrel találkozom, úgyhogy nem tudom kategorikusan kijelenteni, hogy egyáltalán nem köszöntem oda senkinek. Tudja, mintha homályosan beugrana, hogy röviden odaköszöntem valakinek ebben a kontextusban a kávézóban.

Noha teljesen zavaros, amit a volt tanácsadó összehord, az utóbbi részt az amerikai médiában többen úgy értelmezték: Page elismerte, hogy Budapesten találkozott egy orosz személlyel is. 

Tényleg ez az ember Trump tanácsadója?!

Carter Page zavartságára és rossz memóriájára több magyarázat is adódik. A legkézenfekvőbb, hogy próbált szándékosan minél kevesebbet mondani, így kisebb az esélye, hogy hazugságon kapják. Trump oroszügyi tanácsadóján ugyanis budapesti útja során már bőven rajta volt az FBI, és nagy valószínűséggel pontosan tudják, kikkel találkozott és miről beszélt. Legalábbis ő maga állította még ezt a nyáron, miután egy amerikai újságíró a budapesti útjával kapcsolatban tett fel neki kérdéseket. 

Pár hónappal magyarországi látogatása előtt, 2016 júliusában Page ugyanis Moszkvában járt, ami feltűnt az FBI-nak, és ezután kértek és kaptak rá engedélyt, hogy megfigyeljék. Page-et állítása szerint az őt megkereső amerikai újságíró arról tájékoztatta, hogy

az amerikai hatóságok európai hírszerzőkkel működtek együtt, és az ő segítségükkel gyűjtöttek információt Page budapesti hosszú hétvégéjéről is.

De kik fogadták Carter Page-et a magyar kormány részéről, és miért vették fel vele a kapcsolatot 2016 nyarán? Az eddig is tudható volt, hogy az akkori washingtoni magyar nagykövet, mint a Washingtonba akkreditált nagykövetek nagy része, tavaly a republikánusok és a demokraták konvencióján is részt vett, mindkét esetben a State Department (az amerikai külügy) szervezésében. Az akkori beszámolók alapján a nagyköveteket elvitték mindkét jelöltállító gyűlésre, ahol panelbeszélgetéseken és előadásokon vettek részt, majd este következtek a jelentősebb szónoklatok.

Clevelandben, a 2016. július 18-21. közti republikánus konvención volt az egyik külpolitikai előadó Carter Page, akit korábban senki nem igazán ismert, Trumppal együtt tűnt fel a semmiből. Itt találkozott vele Szemerkényi Réka.

A Washingtonba akkreditált nagykövetek általában feladatuknak tartják, hogy mindkét párttal és kormányzásra készülő stábbal felvegyék a kapcsolatot, ezért is mentek el többen mindkét konvencióra. Egyesek csak a demokratákéra, mivel csak őket tartották esélyesnek – a Fidesz külpolitikai apparátusa azonban hagyományosan mindig ott van a republikánusok gyűlésén is. Sőt, egy fideszes delegáció tavaly már az előválasztások során is kiment a republikánusok kampányát tanulmányozni

Mivel a Magyarországra érkező befolyásosabb amerikai figurákat általában Megyesy Jenő Amerika-ügyi miniszterelnöki főtanácsadó – vietnami veterán, denveri ügyvéd és amerikai-magyar kettős állampolgár – szokta Budapesten fogadni, megkerestük a budapesti Carter Page-találkozó ügyében. Orbán Viktor tanácsadója az Indexnek elmondta: emlékszik Page-re, akivel Szemerkényi nagykövet javaslatára találkozott, és nagyjából fél-háromnegyed órán keresztül beszélgettek.

"Általános témák voltak, vagyis elmondtam, hogy mi az álláspontunk a különböző ügyekben", mesélte Megyesy. Ismertette Page-dzsel magyar kormány politikáját a fontosabb kérdésekben, mint amilyen a migráció, illetve az akkori, Obama-éra alatti amerikai külüggyel való viszonyukról is beszélgettek. Energiaprojektek azonban nem kerültek szóba.

Meglepett, hogy mennyire az általános szinten folyt a beszélgetés

– tette hozzá Megyesy, vagyis az a külpolitikával foglalkozó másik magyar személy, akinek a nevét Carter Page nem tudta a képviselőházi vizsgálóbizottság előtt megmondani. 

Mind Megyesyről, mind Szemerkényiről – aki jelenleg egy, a közép-európai régió és az Egyesült Államok kapcsolatának erősítésével foglalkozó think-tank második embere – tudható, elkötelezett atlantisták, akikben, ha Page nekik is oroszbarát nyilatkozatait hangoztatta, ez visszatetszést okozhatott. Persze a diplomácia nem az a világ, ahol az ilyennek jelet adnának. Mindenesetre egy magyar forrás az Indexnek név nélkül nyilatkozva arról beszélt, Trump tanácsadója finoman szólva nem keltette komoly ember benyomását. Page teniszcipőben érkezett a magyarokkal való találkozóra, és meglehetősen felkészületlen volt.

Emlékszem, azt gondoltam, eléggé csalódott vagyok, ha tényleg ez az ember Trump egyik külügyi tanácsadója

– mondta forrásunk. A kontextus miatt azt sem érdemes elfelejteni, hogy Carter Page 2016 nyarán egy, a közvélekedés szerint masszívan vesztésre álló elnökjelölti kampánynak volt az egyik nem túlságosan ismert mellékalakja. A zűrös ügyeiről akkor még nem sokat lehetett tudni.

Rejtély, miért jött valójában Budapestre

Carter Page a budapesti titkosszolgálati megfigyeléséről szóló hírekre reagálva korábban úgy fogalmazott, a témán dolgozó amerikai újságíró csalódott volt, amikor elmondta neki, hogy "a munkaszüneti hétvégét leginkább a Dunán töltöttem, élvezve az időt, és egy geotermikusenergia-céggel találkoztam, akikkel tárgyalásokban álltam". Egy magyar forrásunk az előbbit meg tudta erősíteni: Page például azzal ütötte el az idejét, hogy kiment biciklizni a Duna-partra. 

 Szerintem bulizni akart egyet a hétvégén Budapesten is,

fogalmazott forrásunk, megemlítve azt a pletykát, hogy Carter Page állítólag már Moszkvában is felszedett egy lányt, ami pedig, ismerve a KGB és utódja, az FSZB gyakorlatát a kompromittáló videók készítésében, nem vall nagy bölcsességre.

A jellemzés, amit Trump tanácsadójáról – továbbra is név nélkül – forrásainktól kaptunk, nagyjából úgy foglalható össze, hogy egy zavaros, tájékozatlan, naiv, de az oroszok irányába hihetetlenül elkötelezett figura, akit Moszkva adott esetben úgy használ föl a saját érdekében, hogy maga Carter Page erről esetleg nem is igazán tud. Az amerikai sajtó egyébként ennél még kicsit tovább is ment, miután az össze-vissza beszélő Page a kongresszusi meghallgatásán horgászsapkában jelent meg: többen egyszerűen ütődöttnek nevezték.

A budapesti utazásra vonatkozó válaszai alapján a The Atlantic beszámolója megjegyzi, mivel Page még arra az egyszerű kérdésre sem tudott válaszolni, hogy a titokzatos energiaprojekt ügyében leszervezte-e előre a találkozóját, valószínűleg más motiváció állhatott a háttérben. A Carter Page-et kérdező Adam Schiff képviselő – aki egyébként Orbán Viktorra "Magyarország elnökeként" utal egy kérdésében – azon gyanúja viszont, hogy magyar kormányzati tárgyalópartnerei esetleg az oroszok érdekében ültek volna le Page-dzsel beszélgetni, Szemerkényi és Megyesy előéletét és nézeteit ismerve szintén nem tűnik túl életszerűnek. 

Ha Trump egykori tanácsadója kettejükön és esetleg más, Szemerkényihez és Megyesyhez hasonlóan atlantista magyar kormányzati figurán kívül még mással is találkozott, az már jóval érdekesebb lehet. Az Indexnek egy külügyminisztériumi forrás azt állította, Page-et "a volt nagykövetünk vitte körbe Budapesten", a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) részéről senki nem találkozott vele. Rejtély tehát, mi volt a valódi oka annak, hogy tavaly három napot Budapesten töltött Page, és egyelőre nem látni, van-e ennek a magyarországi utazásnak a Trump és az oroszok kapcsolatát vizsgáló nyomozás szempontjából jelentősége. 

Hallottunk azonban egy jóval prózaibb és kevésbé izgalmas elméletet, ami magyarázatot adhat mind Page budapesti útjára, mind az arról szóló visszaemlékezésének ellentmondásosságára. A lehetséges magyarázat szerint Page, aki tavaly tanácsadóként egyszerre dolgozott különböző cégeknek és a Trump-kampánynak, valójában egyszerűen csak munkaútnak számolt el megbízói felé egy költséges magánutazást, és most emiatt is főhet a feje. Hangsúlyozzuk, ez is csupán egy elmélet, de az elméletek közül még az egyik legjóindulatúbb.

(Borítókép: Carter Page, Donald Trump volt külpolitikai tanácsadója - fotó: Mark Wilson / Getty Images Hungary)

Rovatok