A Trump-kormányzat még ma sem egészen világos közel-keleti politikáját, meg úgy általában a Jementől Irakig, Libanontól Bahreinig burjánzó regionális válság értelmét próbálták kiszálazni a térség avatott ismerői az Antall József Tudásközpont és az Israel Public Diplomacy Forum izraeli külpolitikai kezdeményezés közös szervezésében tartott konferencia kedd délelőtti szekcióján.
Ahogy ma mindent, aminek bármi köze van az amerikai politikához, ezt a konferenciát is Donald Trumppal próbálták eladni (nem a szervezőket hibáztatom, a világ legnagyobb lapjai, a Washington Post és a New York Times is Trumpból élnek). De ahogy a nyitóelőadást tartó Eytan Gilboa professzor, az izraeli Bar-Ilan Egyetem tanszékvezetője rögtön az elején leszögezte:
Nem egyszerű Trump politikájáról beszélni, mert minden attól függ, milyen lábbal kelt, és épp milyen cikkeket olvasott.
De azért – a republikánus mainstreammel ritka egyetértésben – a Trump-kormányzatnak mégis megvan a közel-keleti fókuszpontja:
Ha csak a harcias retorikát figyeljük, akkor úgy tűnhet, hogy bármelyik pillanatban elindulhatnak az amerikai bombázók a perzsa állam ellen, de azért a helyzet kezelése sokkal kifinomultabb. A Trump-kormányzat ígéretei ellenére sem mondja például fel az iráni atommegállapodást, sőt, eddig már kétszer is megújította, és csak október közepén döntött úgy, hogy inkább lepasszolja a Kongresszusnak a döntést. Két téren mégis aktívabban akar fellépni Irán ellen:
Nem kell óriási hírszerző apparátus ahhoz, hogy az iráni rakétakísérletek célját ki lehessen találni. Ugyanis ahogy Gilboa professzor több nyilatkozattal is illusztrálta, Irán egy Izrael elleni csapásmérő erő kifejlesztésén dolgozik. Ráadásul amerikai szempontból nem csak szövetségesének biztonsága miatt kulcsfontosságú a rakétafejlesztés visszafogása, hanem azért is, mert az iráni rakétaprogram egyetlen partnere nem más, mint Észak-Korea.
A rakétakérdés több európai országot is aggaszt, Gilboa szerint ezt bizonyítja, hogy Emmanuel Macron is újratárgyalná az iráni atomalkut, hogy bekerülhessen a ballisztikus rakétakísérletek tiltása.
Irán részben az iszlám vallásháborús törésvonalait használta ki, amikor mindenhol felkarolta a síita felekezethez tartozó rezsimeket, mozgalmakat és milíciákat.
Izraeli szempontból a „síita félhold” törekvéséhez hasonlóan fontos fejlemény még az is, hogy Irán szereli fel és pénzeli a felekezetileg ugyan szunnita, de Izrael-ellenessége miatt hasznos eszköznek számító palesztin radikális szervezeteket, például a Hamászt. Gilboa professzor arról nem beszélt, hogy azért Gáza jelentős szunnita támogatást is élvez, például Katar részéről.
Trump jelentőségét nem abban látja, hogy Obamával szemben meg merte torolni a vegyi fegyverek használatát, mivel a Hán Sejkún utáni válaszcsapás elszigetelt eset volt, ami mögött nem rajzolódott ki koherens amerikai stratégia. Az USA külpolitikájának hangsúlyeltolódását az iráni expanzióban, ellensúlyát egy szunnita szövetségben látja, amit nagy visszhangot kiváltó közel-keleti útján alapozott meg.
Csakhogy az Egyesült Államok ma már a Közel-Keleten nem csak Iránnal, hanem Oroszországgal is szembetalálja magát, amely a perzsa állam mellé állt a szíriai Aszad-rezsim támogatásában. Az amúgy sem egyszerű felállást bonyolítja, hogy ma már az amerikai szövetségi rendszer Izrael utáni második számú sarokkövének számító szaúdi vezetés is keresi Moszkvával a közös hangot – Szalmán bin Abdel-Azíz októberi moszkvai látogatása is azt mutatta,
Egy Trump-Putyin-megállapodás esélyei mindenesetre igen csekélyek, ugyanis minden ilyen lépés csak erősítené az amerikai elnök elleni gyanút (ami azért egyre inkább tűnik bizonyosságnak), miszerint Putyin titkosszolgálatai segítették őt hatalomba a 2016-os választáson.
Eytan Gilboa kicsit Irán-centrikus áttekintését követően Benkő Levente Csongor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadása következett, aminek a közel-keleti helyzetértékeléshez meglehetősen kevés köze volt, inkább a magyar kormányzat törekvéseinek tőszavakban való ismertetésén, és a menekültkérdés bevonásán volt a hangsúly.
A konferencia délelőtti panelje kötetlenebb beszélgetéssel zárult, mely során előkerültek a szunnita gyökerű terrorista szervezetek - elsősorban persze az Iszlám Állam. Gilboa professzor úgy látja, hogy a Kalifátus megsemmisítése ellenére a Száhel-övezetben, Afganisztánban vagy Líbiában (ahol mondjuk pont tavaly számolták fel az IS vilajetjét) a kaotikus, polgárháború sújtotta területekből újabb szeletet hasíthatnak ki maguknak az iszlamisták. A válságkezelésben az aktívabb európai részvétellel kapcsolatban megjegyezte, hogy Európának nem sok oka lehet a büszkeségre, mert