Index Vakbarát Hírportál

Egy szenátor 11 éve álmában fogdosott meg egy nőt, akit előtte meg akart csókolni

2017. november 17., péntek 11:48

Al Franken demokrata párti szenátor 11 évvel ezelőtt egy nőt az akarata ellenére megcsókolt, majd kihasználva, hogy a nő alszik, megfogta a melleit, amiről "vicces" fotók is készültek.

Al Franken 2006-ban még komikusként (a Saturday Night Live című műsornak volt egy időben a sztárja) volt vendége az Afganisztánban szolgálatot teljesítő amerikai haderőknek. Az USO nevű nem kormányzati szervezet évtizedek óta szolgálatot teljesít az amerikai hadsereg különféle bázisain, ahova színészeket, komikusokat, celebeket szervez le, hogy a katonák halálra ne unják magukat.

Leeann Tweeden is nekik dolgozott, és akkor már sokadjára járt a Közel-Keleten, ahova ezúttal velük tartott többek között a country zenész Darryl Worley, Mark Wills, Keni Thomas, és Amerika egyik legnépszerűbb NFL-csapatának, a Dallas Cowboysnak néhány cheerleadere. A műsorvezető Al Franken volt.

A nő néhány hete fedte fel a sztoriját a Twitteren, és most egy amerikai rádiónak, a KABC-nak is elmesélte a bicskanyitogató történetet. Vissza 2006-ba: Franken néhány poénnal készült az előadásra, és váratlanul a nőnek is szerepet szánt a nő szerint amúgy a fiatal közönség miatt amúgy is sok-sok szexuális utalást tartalmazó műsorban. Franken a nőt megcsókolta volna, amit ő furcsállott, de arra gondolt, majd elfordítja a fejét, vagy a kezével hárítja el a közeledést a nagyobb hatás kedvéért. Igen ám, de Franken a műsor előtt a nőt rávette, hosszasan kérlelve és bizonygatva neki, hogy ennek így kell lennie, hogy próbálják el a csókjelenetet. A színpadon ketten álltak, senki nem volt a közelben.

A nő végül kötélnek állt, erre Franken átkarolta a nőt, a száját rátette a nőére, és a nyelvét agresszíven elkezdte átdugni. A nő erre eltolta magától a férfit, és azt mondta neki, meg ne próbálja még egyszer, mert akkor már nem lesz vele ilyen kedves. Aztán otthagyta a férfit, a fürdőbe sietett, és megmosta a száját:

Undorodtam és megtámadottnak éreztem magam.

A nő ezután kerülte Frankent, nem is szóltak egymáshoz a jeleneteket leszámítva, és a férfi sem próbálkozott többé, úgy tűnt, eltekintve egy-két sértett és bunkó viselkedéstől (pl szarvacskákat rajzolt a nő által írt autogrammra), vége a történetnek.

A nő nem is jelentette a dolgot, nem beszélt róla a hadseregben sem, csak néhány ismerősének, amit most azzal indokolt, hogy nem akart bajba kerülni, egy háborús zóna kellős közepén voltak, nem akarta a rendezvénysorozatukat sem akarta veszélyeztetni, és amúgy is úgy érezte, elég erős és tud magára vigyázni. Megpróbálta elengedni a sztorit, de közben meg rettenetesen mérges volt.

Aztán a dolog mégis folytatódott. Karácsony környékén hazautaztak Los Angelesbe, a nő a sok utazás és fellépés miatt fáradt volt, így amikor a C-17 szállító repülőgép felszállt Afganisztánból, ő egyből elaludt. Úgy, ahogy volt, mellényben, harci sisakban.

Aztán csak miután már hazaért, és az ottani fotós mindenkinek odaadta a képeket CD-n, a nő észrevett egyet közülük. Ezt:

A nő alig akart hinni a szemének, a férfi kihasználva, hogy alszik, megfogta a melleit. Ismét úgy érezte, megtámadták, védekezésre képtelenségét kihasználták. Hogy meri valaki megfogni egy másik mellét, és közben azt hiszi ez vicces? - kérdezte a rádióban.

Elmondta a férjének, megmutatta a képet is. El akarta mondani, belekiabálni a tömegbe, de közben félt, hogy ezzel tönkreteszi a saját karrierjét is. Ez volt akkor, de most már nem fél ettől, ezért állt nyilvánosság elé.

Az azóta demokrata párti szenátorrá váló férfi a botrány kirobbanása után közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kért és kérte, induljon etikai vizsgálat az ügyben ellene. Azt is írta, tiszteli a nőket, azokat a férfiakat pedig nem, akik nem tisztelik a nőket.

Az ügyben megszólalt Donald Trump amerikai elnök is, aki szerint amit a szenátor tett, az nagyon rossz, és a kép többet mond ezer szónál is. Hol a kezed, kérdezte.

Rovatok