Index Vakbarát Hírportál

Megérkezett a szokásos izraeli légicsapás

2017. december 5., kedd 09:10

Hétfő éjjel megérkezett Szíriába a menetrendszerű izraeli légicsapás. 

Az IDF gépei a szokásos forgatókönyv szerint előbb behatoltak a libanoni légtérbe, majd onnan engedtek el néhány irányított rakétát a  Damaszkusz nyugati külvárosában, Dzsamrajában lévő kutatóintézetre. 

A létesítményre meg nem erősített források szerint összesen hat rakétát lőttek ki, ebből  hármat megsemmisített a szíriai légvédelem.  A szíriai elnöki palotától csupán néhány kilométerre lévő katonai létesítményben keletkezett esetleges károkról nem szóltak. Dzsamrajában több más katonai létesítmény is található, köztük vegyi fegyvereket gyártó üzemek és fegyverraktárak; 2013-ban az izraeli légierő kétszer is csapást mért rá, akkor  az ott tárolt, és a Hezbollahnak szánt Fateh 110 típusú iráni gyártású föld-föld rakétákat akarták megsemmisíteni.

Izrael egy héten belül már másodszor hajtott végre rakétatámadást Szíria ellen. Péntek éjjel egy Damaszkusztól tizenöt kilométerre délnyugatra lévő, al-Kiszva város melletti katonai tábort lőttek, ahol az izraeli kormány szerint mintegy ötszáz iráni katona állomásoztatását tervezték. Ahogy arról egy izraeli kutató nekünk is elmondta, a zsidó állam nem fogadja el, hogy határaitól néhány kilométerre iráni katonák vagy síita milíciák állomásozzanak.

Az izraeli hadsereg az elmúlt években több tucatszor hajtott végre hasonló légitámadást a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok, iráni katonai kontingensek és vegyi fegyver fejlesztésével foglalkozó intézetek ellen. Az izraeli hadsereg szóvivői ezeket a támadásokat nem erősítették meg, de nem is tagadták, informálisan viszont nyílt titoknak számítanak a bevetések.

Rovatok