Index Vakbarát Hírportál

Négy rab szökött meg egy berlini börtönből

2017. december 28., csütörtök 19:27

Többen is lemondásra szólították fel a Zöldek berlini politikusát, Dirk Behrendtet, miután csütörtökön négy rab is megszökött a főváros plötzenseei börtönéből – írja a DW.

A hatóságok szerint a szökött rabok reggel rendesen jelentkeztek munkára a börtön autószerelő műhelyében, három őr felügyelete alatt, ezt követően azonban bementek egy általában zárva tartott kazánházba, kalapáccsal szétverték az egyik szellőzőnyílás közepén lévő beton oszlopot, majd egy sarokcsiszolóval szétvágták a vascsöveket és kimásztak az így keletkezett lyukon.

A 27 és 38 év közötti, rablásért, testi sértésért és zsarolásért ülő elítéltek ezt követően kimásztak a börtön külső kerítése alatt. A DPA hírügynökség szerint a műhely bejáratát vevő kamera fel is vette a szökést, azt azonban látszólag senki nem vette észre, így riadót csak nagyjából fél órával utána fújtak a börtönben. 

Behrendt azt nyilatkozta, hogy megteszik a szükséges biztonsági intézkedéseket, majd hozzátette azt is, hogy már jelenleg is tart egy vizsgálat a berlini börtönök gyengeségeinek felderítésére.

Rovatok