Index Vakbarát Hírportál

Izraeli katonák lőttek le egy palesztin tüntetőt

2017. december 30., szombat 12:04

Belehalt sérüléseibe egy húszéves palesztin férfi a Gázai övezetben, miután társaival pénteken izraeli katonákkal csaptak össze. Az Egyiptom, Izrael és a Földközi-tenger közé ékelődő enklávéban rendszeresek a pénteki ima utáni zavargások, amióta Donald Trump amerikai elnök december elején - félresöpörve sok évtizednyi óvatoskodást és az ENSZ határozatait - elismerte a vitatott státuszú Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Bár a Gáza-övezetet 2007 óta irányító Hamász terrorszervezet a döntésre fegyveres ellenállást (intifádát) hirdetett, egyelőre Izraelt - az előző két intifádával szemben - nem rengették meg a tiltakozó akciók. Ennek ellenére a folyamatos zavargások halálos áldozatainak száma már 13-ra kúszott fel - mondjuk ebben már benne van a Hamász két, valószínűleg inkább autóbalesetben, mint dróntámadásban meghalt harcosa is.

Pénteken is ezrek tiltakoztak a Gázai övezetben és Ciszjordániában; kövekkel dobálták az izraeli katonákat és égő gumikat gurítottak feléjük. A palesztin hatóságok azt is kiemelték, hogy az összecsapás után mintegy húsz ember került kórházba lőtt sebekkel.

(MTI)

Rovatok