Index Vakbarát Hírportál

Kevesebb nő jelentett szilveszteri zaklatást Németországban

2018. január 1., hétfő 17:55

Az utóbbi évekhez képest csökkent a bejelentett szexuális bűncselekmények száma a németországi nagyvárosok szilveszteri rendezvényein a hatóságok hétfői összesítése szerint. Az ország legnagyobb szabású szilveszteri mulatságán, a berlini Brandenburgi kapunál több százezer fős bulin összesen 13 feljelentést tettek szexuális alapú sértegetés vagy zaklatás miatt. A német főváros rendőrsége hét feltételezett elkövetőt előállított.

Berlin egészét tekintve szilveszter estétől újév napjának reggeléig 3084 riasztás futott be a rendőrséghez, a tavalyi 3123 után. Az esetek többségében tűzijáték nem megfelelő használata, verekedés vagy rongálás miatt kellett intézkedni.

Münchenben egyetlen feljelentést sem tettek szexuális bűncselekmény miatt. (Azonban az ilyen törvénysértések miatt jellemzően nem rögtön az elkövetés után tesznek feljelentést, így előfordulhat, hogy a következő napokban mégis kell majd eljárást indítani szilveszterkor történt szexuális bűncselekmény ügyében.)

Kölnben kilenc nő tett feljelentést molesztálás miatt, három gyanúsítottat azonosítottak. Két éve Kölnben tömegesen követtek el nők sérelmére szexuális zaklatást és lopást. Az elkövetők többnyire észak-afrikai férfiak voltak, csoportosan körbevették, molesztálták és meglopták az áldozatokat. Akkor több másik nagyvárosban is történtek ilyen bűncselekmények. Azóta a hatóságok nagyszabású óvintézkedéseket tesznek az ilyen esetek megelőzésére.

Rovatok