Index Vakbarát Hírportál

160 palesztin két hete a kairói reptéren éjszakázik szörnyű körülmények között

2018. február 19., hétfő 12:28 | aznap frissítve

Körülbelül 160 palesztin 13 napja a kairói repülőtéren éjszakázik, mert az egyiptomi hatóságok nem engedik tovább őket a Gázai övezetbe. Emberi jogi aktivisták szerint a csoport szörnyű körülmények között él, nem tudnak zuhanyozni és megfelelő élelemhez sem jutnak, közölte az al-Dzsazíra.

A csoport  több mint 70 százaléka nő, sokan köztük várandósak. Sok a gyermek és a beteg, idős ember is.  A reptéri váróteremben vagy a földön, vagy a fém székeken tudnak csak aludni. A csarnokban mindössze két hely van, ahol tisztálkodni lehet.  

Sokan külföldön tanultak, dolgoztak vagy orvosi kezelésen vettek részt, és most szerettek volna hazatérni a Gázai övezetbe, mondta a csoport egyik tagja. A rafahi határátkelőn azonban nem engedték át őket. Az egyiptomi hatóságok február 7-én még azt közölték, hogy ideiglenesen három napra nyitják meg az átkelőt, két nappal később azonban váratlanul lezárták a határt.

A 160 fős csoport egyik tagja azt mondta: a határátkelőnélhat órányi kihallgatásban és megaláztatásban volt részük. Ezután azt mondták nekik, menjenek vissza a kairói repülőtérre, és térjenek vissza abba az országba, ahonnan érkeztek. 

A Gázai övezetben mintegy 2 millió ember él 360 négyzetkilométeren. Saját reptere nincs, a gázai légtér és a felségvizek, valamint a három határátkelőhely közül kettő Izrael ellenőrzése alatt áll. Az egyetlen bejutási lehetőség Egyiptom felől van. 

A kairói palesztin nagykövetség azt közölte: a csoportot az egyiptomi biztonsági erők kérésére küldték vissza a kairói repülőtérre. A nagykövetség azt ígérte, mindent elkövet, hogy az emberek ételt, italt, takarókat, gyógyszereket kapjanak, és minél előbb elhagyhassák a repteret. A diákoknak ehhez új vízumokat kell kiállítaniuk, hogy visszatérhessenek abba az országba, ahol tanulnak.  

Rovatok