Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a palesztin miniszterelnök merénylője

2018. március 22., csütörtök 13:23

Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit csütörtökön vettek őrizetbe a palesztin hatóságok a Gázai övezetben. A gyanú szerint ő próbálta a múlt héten meggyilkolni Rámi Hamdalláh palesztin kormányfőt. Elfogásakor tűzharc tört ki, melyben a Hamász biztonsági erőinek két tagja is meghalt.

Március 13-án a Gázai övezetbe látogató palesztin miniszterelnök konvoja mellett bomba robbant, többen könnyebben megsebesültek, de Rámi Hamdalláhnak nem esett baja. A palesztin kormányfő a két legnagyobb palesztin politikai frakció, a Ciszjordániát irányító, mérsékeltnek tekintett Fatah és a Gázai övezetet kormányzó radikális iszlamista Hamász megbékélési folyamatának jegyében látogatott a Gázai övezetbe.

Mahmúd Abbász palesztin elnök hétfőn a Hamászt tette felelőssé a merényletkísérletért, konkrét bizonyítékkal azonban nem állt elő. A robbantás elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett. Az AFP francia hírügynökség biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a pokolgépet radikális szalafisták hozhatták működésbe – írja az MTI.

Rovatok