Index Vakbarát Hírportál

Die Welt: Terroristák késeltek volna a berlini maratonon

2018. április 8., vasárnap 16:58

A Die Welt szerint a német rendőrség megakadályozott egy terrortámadást vasárnap Berlinben, írja az MTI.

Az újság értesülései szerint a rendőrség őrizetbe vett négy férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy késes támadást akartak végrehajtani a német fővárosban vasárnap lebonyolított nemzetközi félmaraton futóverseny nézői között. A csoport vezetőjénél két különlegesen élesre köszörült kést találtak, a gyanúsított ezekkel akart vérengzést rendezni a berlini belvárosban megtartott futóverseny nézőtáborában.

A Die Welt szerint a gyanúsítottak a 2016 decemberében egy berlini karácsonyi vásáron történt iszlamista terrortámadás elkövetője, Anis Amri köréhez tartoznak, és társuk halálát akarták megbosszulni a késes támadással. Egy különleges rendőri egység eleve úgy készült, hogy vasárnap bármely pillanatban el tudják fogni a legfőbb gyanúsítottat.

A négy férfi elfogásával összefüggésben átkutatott lakások egyikében már a 2016. decemberi terrortámadás után is razziáztak, a hatóságok gyanúja szerint Anis Amri halálának megbosszulására készülő csoport egy másik tagjának lakásához tartozó pincében pedig találatot jelzett a rendőrök egyik robbanószerkezet felkutatására kiképzett kutyája.

A berlini rendőrség szerint városszerte több házkutatást hajtottak végre, és őrizetbe vettek hat 18 és 21 év között személyt, mert a berlini félmaraton előtt a tudomásukra jutott "néhány értesülés", amelyek szerint "részesei lehettek egy  bűncselekmény előkészítésének" a sportrendezvénnyel kapcsolatban.

Rovatok