Index Vakbarát Hírportál

Trump Észak-Koreában nyitna nagykövetséget

2018. június 10., vasárnap 08:21

Az Axios amerikai hírportál értesülése szerint Donald Trump amerikai elnök a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását fontolgatja Észak-Koreával. A portál a keddi szingapúri csúcstalálkozó előkészítésében résztvevő két, meg nem nevezett forrásra hivatkozva közölte, hogy amennyiben Észak-Korea beleegyezik a teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítésbe, Donald Trump Phenjanban megnyitná az Egyesült Államok nagykövetségét is.

Az Axios forrásai hangsúlyozták: erről még nem született döntés, de a csúcstalálkozó egyik témája lesz. A korábban New Yorkban, az Észak- és Dél-Korea határán lévő demilitarizált övezetben és jelenleg Szingapúrban dolgozó amerikai és észak-koreai munkacsoportok szintén megvitatták a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok ügyét.

Az Axios információi szerint az amerikaiakkal együtt dolgozó észak-koreaiak a megbeszéléseken olyan ellentmondásosan nyilatkoztak, hogy nem lehetett leszűrni, a csúcstalálkozón mi várható az észak-koreai féltől.

A hírportál emlékeztetett rá: az 1880-as években az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatot létesített az akkori Koreai Császársággal, de az 1948 szeptemberében kikiáltott Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal soha nem volt diplomáciai viszonya. (MTI)

Rovatok