Index Vakbarát Hírportál

Pelenkás Trump-óriáslufival fogadja London az amerikai elnököt

2018. július 5., csütörtök 17:49 | aznap frissítve

Donald Trump július 13-án, pénteken egy nemhivatalos, háromnapos látogatásra érkezik az Egyesült Királyságba. A látogatása során Theresa May miniszterelnök a vidéki házában, II. Erzsébet pedig a windsori kastélyban fogja fogadni az elnököt, akit felesége is elkísér. Természetesen a golf sem maradhat ki a programból. Trump ellátogat majd saját skóciai golfklubjába, ahol egy eddig meg nem nevezett hírességgel fog játszani.

Azonban nem mindenki örül az ellentmondásos megítélésű elnök látogatásának, ezért több százezres demonstrációk szerveződnek a látogatás idejére. Egy aktivista csoport közösségi finanszírozásból készített egy 6 méter magas lufit, ami viselkedésére utalva csecsemőként, és mobillal a kezében ábrázolja Trumpot. Az aktivisták azért döntöttek a véleményük ilyen fajta kifejezése mellett, mert szerintük az elnök csak akkor reagál dolgokra, ha nevetségessé teszik.

A lufit július 13-án fogják 30 méterrel London belvárosa fölé engedni tiltakozva az amerikai elnök és a brit kormány politikája ellen. London főpolgármestere, Sadiq Khan, aki többször is összetűzésbe került Trumppal a Twitteren, kezdetben ellenezte a projektet, ám egy tízezer ember által aláírt petíció hatására kötélnek állt. Az alkotás így a Parlamentnél fog majd lebegni két órán át, de csak akkor, ha a rendőrség és a légiközlekedési hatóság is engedélyezi. Ha mégsem, akkor a Trump-golfpályához vinnék ki a tüntetők a tervek szerint.

Donald Trump elkövetkező 11 napja igencsak sűrűnek ígérkezik. Az amerikai elnök július 12-én, csütörtökön részt vesz a brüsszeli NATO-csúcson, majd ezután következik a háromnapos látogatása az Egyesült Királyságba. Végül július 16-án, Helsinkiben tárgyal Vlagyimir Putyinnal.

Rovatok