Index Vakbarát Hírportál

Robbanás történt a pekingi amerikai nagykövetség közelében

2018. július 26., csütörtök 08:15 | aznap frissítve

Robbanás történt Pekingben az amerikai nagykövetség épületének közelében, írja az AP. A környéken több követség is van, ott működik például az indiai, az izraeli és a dél-koreai külképviselet is. 

Nem sokkal az eset után az amerikai nagykövetség szóvivője a Guardiannek megerősítette az értesülést: az épület egyik őrzője szerint a robbantást egy személy követte el, rajta kívül senki nem sérült meg.

Radio Free Asia szemtanúkra hivatkozva azt állítja, hogy egy férfi házilag készített robbanószerkezetet próbált meg behajítani a nagykövetség udvarára, de az még a kerítésen kívül felrobbant.

A rendőrség lezárta a környéket, majd később arról tájékoztatott, hogy az elkövető egy 26 éves férfi volt, aki a kezén sérült meg. Az eset után kórházba szállították, sérülései nem életveszélyesek.

A rendőrség szerint az eszközt petárdákból, házilag állították össze, a követség épületében nem keletkezett kár, a  Belső-Mongólia Autonóm Terület Tungliao településéről érkezett, Csiangként megnevezett férfin kívül senkinek sem esett baja, írja az MTI.

A robbanás csütörtökön, helyi idő szerint délután egy óra körül, történt, de a Kínai Kommunista Párt egyik lapja, a Global Times szerint az amerikai nagykövetség épülete elől már a délelőtti órákban elvittek egy nőt, aki benzint locsolt magára. Egyelőre még nem erősítették meg, hogy a két esetnek köze lenne egymáshoz.

A közösségi médiában megjelent képeken és videókon az látható, hogy füst borítja a környéket, és rendőrök zárták le a területet. A New York Times cikke szerint a robbanást több háztömbbel arrébb is tisztán lehetett hallani.

Rovatok