Index Vakbarát Hírportál

Katonák helyett turistákat robbantottak fel

2018. szeptember 12., szerda 18:18

Legalább hét emberrel végzett egy autópálya menti étterem előtt parkoló autóba rejtett pokolgép szerdán a Bagdadtól északnyugatra fekvő Baidzsi város közelében. Szaif al-Badr, az egészségügyi minisztérium szóvivője elmondta:

az öngyilkos merényletben a 7 halálos áldozatokon kívül 42-en megsebesültek.

Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de árulkodó, hogy az étterem, ami előtt a pokolgép felrobban, igen népszerű az iraki biztonsági erők és az őket támogató síita milíciák tagjai körében - ennek ellenére az áldozatok többsége egy busszal érkező iraki turistacsoporthoz tartozott, amely éppen pihenőt tartott.

A Bagdadtól 250 kilométerre északnyugatra fekvő Baidzsit 2014-ben lerohanták az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái. A kormányerők csak 2015-ben, heves harcok árán voltak képesek visszafoglalni a várost. Katonai veresége óta az Iszlám Állam Irakban visszatért a gyökereihez, és terrorszervezetként folytatja tovább: rendszeresen követ el merényleteket katonai ellenőrzőpontok és a bagdadi kormányhoz köthető létesítmények ellen (bár igazán nagy trófeát még nem sikerült felmutatnia). 

több merényletet is elkövetett már az utóbbi időben az általa egykor ellenőrzött térségekben.

Rovatok