Index Vakbarát Hírportál

Az oroszok Izraelt hibáztatják a lelőtt katonai gépért

2018. szeptember 23., vasárnap 18:56

Az orosz védelmi tárca szóvivője, Igor Konasenkov szerint teljes egészében az izraeli légierőt terheli a felelősség az orosz Il-20-as katonai rádióelektronikai felderítőgép Szíriában bekövetkezett pusztulásáért, valamint azokat, akik elrendelték, hogy az izraeli F-16-osok fedezékként használják az orosz repülőt. 

A tábornok szerint az izraeli harci gépek a hétfői incidens idején azoknak a leszálló útvonalaknak a közelében hajtották végre műveleteiket, amelyet a hmejmími orosz repülőtérre tartó katonai, valamint a polgári utasszállító repülőgépek szoktak használni. A szóvivő szerint a rendelkezésre álló objektív adatok szerint az izraeli vadászpilóták nem professzionális módon vagy minimum bűnös hanyagsággal jártak el.

Konasenkov azzal vádolta meg Izraelt, hogy megsértette a 2015-ben megkötött kétoldalú megállapodást a véletlen konfliktusok elkerüléséről Szíria térségében. Azt mondta, az izraeliek gyakorlatilag csak a támadásukkal egy időben, 21 óra 39 perckor figyelmeztették az orosz hadsereget, négy F-16-osuk pedig már 21 óra 40 perckor végrehajtotta a csapást.   

A vadászgépek nem Szíria északi részére sújtottak le, ahogy azt izraeli részről megtévesztő módon bejelentették, hanem a nyugati partvidéken található Latakijára. Ez a körülmény megakadályozta, hogy a Szíria északi részéről visszatérőben lévő Il-20-ast biztonságos területre vezethessék ki. (MTI)

Rovatok