Index Vakbarát Hírportál

Annyit tudtunk, hogy ismeretlenek kivégeztek két nőt, két gyereket. Aztán jött a BBC

2018. szeptember 27., csütörtök 10:35

Nyár közepén terjedni kezdett egy videó az interneten, amiben katonák két nőt rángatnak egy földúton. Az egyik nő a hátán viszi a gyerekét, a másik kézen fogva viszi magával kislányát. Egyszercsak megállnak, bekötözik a nők szemét, leültetik őket a földre, a csecsemő belenéz a kamerába, aztán 22 lövéssel megölik a nőket és a gyerekeket is. Ennél többet nem lehetett tudni a videóból – aztán jött a BBC.

A lap elhatározta, hogy kinyomozza kik láthatók a felvételen, és miért végezték ki a nőket, gyerekeket.

Az interneten rengeteg megfejtés, tipp, spekuláció kezdett terjedni, arról, hogy a kivégzők a kameruni hadsereg emberei, de ezt a kameruni kormány tagadta. Állításuk szerint a videóban látható fegyvereket nem használják a katonáik, és a videót nem is Kamerunban vették fel.

A BBC oknyomozói a háttérben látható hegyek körvonalait vetették össze műholdképekkel. Egy kameruni helyi forrásuk is segített nekik, így megtalálták a földutat, fákat, épületeket.

Az tehát egyértelmű, hogy a kameruni kormány ebben hazudott.

Az ország északi régiójában, egy Zelevet nevű falu mellett végezték ki a nőket, gyerekeket. Hasonló profizmussal derítették ki, hogy a videót mikor rögzítették. A száraz, sivatagos időjárás és az emberek vetette árnyék dőlésszöge alapján ki tudták jelölni, hogy a videót valamikor 2015 tavaszán, március 20. és április 5. között vették fel.

Ezután a katonák által vetett árnyék dőlésszöge alapján szűkítették le az elkövetés idősávját 2015. március 20. és április 5. közöttre. Végül a fegyvereket is sikerült azonosítani, és hiába állította ennek ellenkezőjét a kameruni kormány, azokat bizonyítottan használják a katonáik, korábbi, a kivégzéssel nem összefüggő tudósításokban is látható, hogy használják ezeket.

A kormány hetekig tartó tagadás és álhírezés után statrégiát váltott és közölte, hogy őrizetbe vettek 7 kameruni katonát, akiknek köze lehet a gyilkossághoz. Az őrizettbe vettek neveit közölték, ez alapján a BBC be tudta azonosítani, hogy a videóban látható arcok melyik névhez tartoznak. Három férfit sikerült névvvel, arccal azonosítani.

A BBC a klasszikus sajtós történetmesélés mellett a Twitteren apró posztokban osztott meg újabb és újabb információkat a nyomozásról. Ezek a bejegyzések önmagukban 1,4 millió emberhez jutottak el.

Rovatok