Index Vakbarát Hírportál

Hét nőt molesztált egy jordán férfi az esseni Halloween-felvonuláson

2018. november 1., csütörtök 13:33 | aznap frissítve

A gyanú szerint hét nőt fogdosott meg intim testrészén egy jordániai menedékkérő az esseni Halloween-felvonuláson, közölte a német rendőrség.

A német nagyvárosban megrendezett "zombimeneten" körülbelül százan vonultak fel jelmezekben, kimaszkírozva. A rendőrség közlése szerint a felvonulás végén két szemtanú hívta fel a rendőrség figyelmét egy bevándorlókból álló csoportra, amelynek egyik tagja legalább hét nőt molesztált és fogdosott, írja Bild. A 30 éves jordán férfit a rendőrség az esseni főpályaudvar közelében fogta el. Az ügyben egyelőre egyetlen sértett sem jelentkezett a rendőrségen.

Történt mindez annak ellenére, hogy a felvonulókat idén a rendőrség kísérte, mert tavaly összetűzések és verekedések alakultak ki a kimaszkírozott felvonulók és bevándorlók egy nagyobb csoportja között. Emiatt akkor a pályaudvart is le kellett zárni. A rendőrség tavaly testi sértés és súlyos testi sértés miatt indított több eljárást, szexuális erőszakról akkor nem érkezett bejelentés.

A felvonuláson idén részt vett Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere, aki személyes jelenlétével igyekezett garantálni, hogy a felvonulók biztonságban vannak.   

A 2015-ös kölni szilveszteren tömegesen molesztáltak nőket nagyrészt észak-afrikai vagy közel-keleti bevándorlókból álló férficsoportok. Akkor 662 nő tett feljelentést szexuális zaklatásért. Volt, akinek letépték a szoknyáját, melltartóját, a tömegben benyúltak a ruhája alá vagy valamelyik testnyílásába. Nemcsak Kölnben, a 16 német tartomány közül 12-ben történtek hasonló esetek.

Rovatok