Index Vakbarát Hírportál

Trump: Bruce Springsteen is azt mondta, hogy nincs senki, aki legyőzhetne

2018. december 12., szerda 06:10

Donald Trump szerint az emberek "fellázadnának", ha alkotmányos eljárás keretében eltávolítanák őt az amerikai elnöki hivatalból, írja az MTI a Reuters hírügynökségnek adott elnöki interjút szemléző Politico alapján.

Trump a Fehér Ház Ovális irodájában fogadta a londoni székhelyű hírügynökség munkatársait. A mintegy félórás interjú során a többi között a Hasogdzsi-ügyről, az amerikai-szaúdi viszonyról, a jemeni háborúról, és az alkotmányos eljárás keretében történő esetleges eltávolításáról beszélt.

Nehéz eltávolítani valakit, aki semmi rosszat nem csinált, és aki országunk történetében a legvirágzóbb gazdaságot teremtette meg

- mondta Trump, aki egyáltalán nem aggódik emiatt, annál is kevésbé, mert szerinte

az emberek fellázadnának, ha ez megtörténne.

Az elnök kötekedő megjegyzést tett azokra az ügyészekre, akik vizsgálják 2016-os elnökválasztási kampánya munkatársainak állítólagos orosz kapcsolatait. "Pitiáner dolgok ezek" - mondta az újságíróknak. Volt ügyvédjére, Michael Cohenra utalva - akire pénteken kért az ügyész több évig tartó börtönbüntetést - Trump megjegyezte: ha Cohen hallgatási pénz kifizetésével meg is sértett bármilyen törvényt, az az ő baja. "Michael Cohen ügyvéd, feltételezem, tudja, mit csinál. Remélem, tudta is. Az ügyvédeim azt mondják, minden rendben volt" - jelentette ki. Ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy volt ügyvédje nem kampánypénzből fizette ki azt a pénzt, amelyet két nőnek adott állítólag azért, hogy hallgassanak a Trumphoz fűződő kalandjukról.

Az újságírók kérdezték az elnököt Dzsamál Hasogdzsi, szaúdi újságíró meggyilkolásáról és arról, hogy szerinte vajon Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökösnek volt-e köze hozzá, ám Trump közölte: nem kíván ezzel foglalkozni. "Annyit mondhatok - tette hozzá -, hogy ő (Szalmán herceg) azt állítja, hogy nem volt köze hozzá, egyesek azt mondják, hogy nem volt köze hozzá, mások pedig azt állítják, hogy volt köze". Trump megismételte: "a tény az, hogy (a szaúdi trónörökös) vehemensen tagadja". Kifejtette továbbá: reméli, nem hozakodnak elő azzal, hogy további lépéseket tegyen Szaúd-Arábia ellen, hiszen azzal a szaúdi pénz Oroszországba és Kínába vándorolna és több százezer amerikai munkahely is veszélybe kerülne.

Donald Trump kifejtette: ő és kormányzata kiáll Szaúd-Arábia mellett és ez a trónörökös melletti kiállást is jelenti. "Ő Szaúd-Arábia vezetője" - fogalmazott és Rijádot "nagyon jó" szövetségesnek nevezte.

A jemeni háborúról hangsúlyozta: nyitottan áll hozzá, hogy Washington véget vessen az amerikai részvételnek, de - mint mondta - "a tánchoz két ember kell". Megismételte korábbi álláspontját, miszerint Iránnak távoznia kell a térségből.

Újraválasztási kampányáról szólva bizakodó hangot ütött meg. Idézte a Rasmussen közvéleménykutató-intézetet, amelynek hétfői adatai szerint 50 százalékos az elfogadottsága. "Ez nagyobb arányú, mint Obamáé volt, jóval nagyobb arányú" - mondta. És hozzátette:

még Bruce Springsteen is azt mondta, hogy nincs senki, aki legyőzhetné Trumpot.

(Borítókép: Donald Trump interjút ad a Fehér Ház Ovális irodájában 2018. december 11-én. Fotó: Jonathan Ernst / Reuters)

Rovatok