Index Vakbarát Hírportál

Megnyílt a dróntól megbénult Gatwick

2018. december 21., péntek 08:49

Másfél nap kényszerszünet után újraindul a londoni Gatwick repülőtere, amely két ismeretlen eredetű drón miatt állt le. 

Szerda este óta egy rövid szünetet leszámítva péntek reggelig nem fogadott és nem indított repülőgépeket, ez 120 ezer ember járatát érintette a közelgő karácsony miatt különösen nagy forgalom idején. 140 járatot töröltek is.

A rendőrség továbbra sem tudja, ki küldhette a gépek fel- és leszállását veszélyeztető közelségbe a drónokat, megbénítva ezzel az Egyesült Királyság mésodik legforgalmasabb repülőterét. Az akciót nem minősítették terrorista kísérletnek, bár a gyanú szerint szándékosan akarták megzavarni a repülőtér működését ismeretlenek, akik felelősségre vonásuk esetén akár öt év börtönt is kaphatnak.

20 rendőri egység keresi az elkövetőt, egyelőre eredménytelenül.

Távol még a normális ügymenet

A Ryanair járatait pénteken is a Gatwick helyett Standsted repülőte fogadja is indítja – írta a BBC.

Ráadásul a repülőteret akár újra le is zárhatják, hiszen a drónok felbukkanhatnak újra,

ahogyan ez az elmúlt másfél nap alatt is megtörtént. Tervben volt, hogy ebben az esetben akár le is lövik a szerkezeteket, de erre nem került sor.

A repülőtéren rekedt ezrek kényszerű pihenőjük rossz körülményeire, a repülőtéren tapasztalt hidegre panaszkodnak. De ott is okozott bonyodalmakat a Gatwick fennakadása, ahonnan elindultak volna a gépek a londoni repülőtérre.

A repülőtér vezetése szerint szombaton már visszatérhetnek a megszokott kerékvágásba.

Egyelőre kérdés az is, milyen kártérítés illeti meg az utasokat. Brit polgári légiközlekedési hatóság szerint olyan rendkívüli helyzetről van szó, amely alapján a repülőtársaságokat nem terheli kártérítési kötelezettség.

Rovatok