Index Vakbarát Hírportál

Obama egyik volt minisztere indul az amerikai elnökválasztáson

2019. január 12., szombat 20:24

Julián Castro, a Texas állambeli San Antonio korábbi polgármestere, Barack Obama lakásügyi és városfejlesztési minisztere is bejelentette, hogy indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson, írja az MTI.

A 44 éves Castro, akinek egyik nagymamája mexikói bevándorló volt, az első latin-amerikai származású politikus, aki bejelentette: indulni kíván, hogy megszerezze a Demokrata Párt jelöltségét a 2020-as elnökválasztásra.

"Amikor a nagyanyám majdnem száz éve megérkezett ide, aligha gondolhatta, hogy pusztán két nemzedékkel később egyik unokája az Egyesült Államok Kongresszusának tagja lesz, a másik pedig itt áll majd Önök előtt és kimondja ezeket a szavakat: jelöltetem magam, hogy az Egyesült Államok elnöke lehessek" - mondta a politikus, aki a Reuters hírügynökség szerint liberális kívülállóként fogja meghatározni magát a kampány során. Castro azt választotta választási szlogenjéül, hogy "Egy nemzet. Egy sors.".

A Demokrata Párton belül egyelőre több mint tucatnyian fontolgatják, hogy megpróbálják legyőzni Donald Trump hivatalban lévő, aki minden bizonnyal jövőre is a Republikánus Párt jelöltje lesz.

Abban az esetben, ha Castrót jövőre elnökké választják, ő lenne az első latin-amerikai származású amerikai elnök, s szintén ő lenne az első, akinek ikertestvére van, aki a szakasztott mása.

Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken jelentette be, hogy harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.

Rovatok