Index Vakbarát Hírportál

Trump megtagadta a katonai gépet a házelnöktől

2019. január 18., péntek 05:48

Néhány órával a képviselőház demokrata elnöke, Nancy Pelosi Brüsszelbe és Afganisztánba tervezett útja előtt Donald Trump közölte nem tud biztosítani katonai gépet az útra, és egyébként is hasznosabb lenne, ha a "pr-út helyett" a demokrata politikus Washingtonban maradna, a kormányzati leállás körüli vita rendezésére – írta a BBC. Donald Trump szerint Pelosi, ha mégis inkább az út mellett döntene, akkor azt legfeljebb kereskedelmi géppel teheti. 

Ez új fejezet az elnök által szorgalmazott mexikói határfal miatti vitáról, amely az Egyesült Államok történetének leghosszabb, 27 napos kormányzati leállásához vezetett, miután az 5,7 milliárd dolláros projekt fedezetéről nem született megállapodás, így nincs elfogadott szövetségi költségvetés.

Nem Pelosi az egyetlen, aki kénytelen lemondani hivatalos útját a kormányzati leállás miatt:

Nem megy amerikai küldöttség a davosi világgazdasági fórumra – jelentette be csütörtök esteSarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője.

Az MTI által idézett közleményből kiderül, hogy az elnök a részleges kormányzati leállás miatt és a fizetés nélkül maradt mintegy 800 ezer kormányzati alkalmazott iránti tiszteletből mondta le a delegáció davosi útját.

Donald Trump már a múlt héten – szintén a részleges kormányzati leállás miatt – lemondta részvételét a svájci üdülővárosban évente megrendezett nemzetközi találkozón, de az Egyesült Államokat egy Steve Mnuchin pénzügyminiszter vezette küldöttség képviselte volna. Ott lett volna a konferencián Mike Pompeo külügyminiszter, Wilbur Ross kereskedelmi miniszter, és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója is.

„A demokratáknak a határbiztonság iránt tanúsított hajthatatlansága és nemzetünk biztonságának rendkívüli fontossága miatt tisztelettel lemondom ezt a nagyon fontos utazást Davosba” – írta Donald Trump a múlt heti egyik Twitter-bejegyzésében.

Az amerikai elnök tavaly és 2017-ben is jelen volt a globális elit svájci találkozóján. A részvétel lemondása azonban inkább köthető a – valójában a technológiáról szóló – Kínával folytatott kereskedelmi szkanderezéshez és az EU-val folytatott szabadkereskedelmi vitájához, mint a rekordhosszúságúra nyúlt kormányzati leálláshoz.

Az idei Davost lefokozta az is, hogy a brexit miatti belpolitikai nehézségek következtében lemondta a négy napra tervezett fórumot Theresa May brit kormányfő és a sárgamellényes tüntetéssorozat következtében távol marad Emmanuel Macron francia elnök is.

Rovatok