Index Vakbarát Hírportál

Nyolc robbantásos merénylet 290 emberéletet követelt Srí Lankán

2019. április 21., vasárnap 21:21 | aznap frissítve

Húsvétvasárnap reggel, helyi idő szerint nyolc óra körül robbantássorozat rázta meg Srí Lankát. Hat támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában, a Szent Antal katolikus templomban és egy eddig meg nem nevezett épületben. A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város katolikus Szent Sebestyén-templomában, illetve a 250 kilométerrel keletre lévő Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre.

A szállodák, a Shangri La, a Cinnamon Grand és a Kingsbury a turisták kedvelt célpontjai, bár olcsónak egyiket sem nevezhetnénk az éjszakánként 50 ezer forintos szobaárukkal. A Cinnamon Grand egyébként a miniszterelnök rezidenciájának közelében található, itt a pokolgépet az étteremben helyezték el.

A vasárnapi mise miatt sokan voltak a templomokban, így a robbantásoknak sok áldozata volt. Vasárnap este 207 halálos áldozatról és több mint 450 sebesültről szóltak a beszámolók, hétfőn a helyi rendőrság szóvivője viszont már 290 halálos áldozatról számolt be.

Egy kormányzati forrás szerint Maitripala Sziriszena elnök hétfő reggelre összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amelynek ülésén Ranil Vikremeszinghe kormányfő is részt vesz, írja az MTI.

A hatóságok időközben feloldották a történteket követően elrendelt kijárási tilalmat. A Reuters hírügynökség helyszíni beszámolója szerint hétfőn reggel katonák felügyelték a rendet a nagyobb szállodák előtt, illetve a világkereskedelmi központ előtt a kereskedelmi negyedben.

Az áldozatok nagy része Srí Lanka-i, de legalább 36 külföldi áldozatról számoltak be a hírügynökségek. Közülük 11-et sikerült eddig azonosítani, három britről és két amerikai-brit állampolgárról a Guardian számolt be, a CNN szerint egy-egy holland, kínai, török és portugál, illetve két török állampolgár is van köztük. 25 külföldi halottat még nem sikerült azonosítani, de magyar áldozatról nem tudni. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy a halottak közt vannak amerikai állampolgárok is, a dán külügyminisztérium három dán halálos áldozatról adott ki közleményt.

Egyelőre még senki nem vállalta a felelősséget az elmúlt húsz év legsúlyosabb merényletsorozatáért, de a Srí Lanka-i védelmi miniszter, Ruwan Wijewardene egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tettesek vallási szélsőségesek voltak, akik közül már tizenhármat elő is állítottak (az intézkedés során három rendőr életét vesztette). A motivációjuk nem ismert még, és ugyan mind helyi lakosok, de a hatóságok nem zárják ki egy esetleges külföldi szál létezését sem. Később újabb gyanúsítottakat fogtak el, így már összesen 24 főt tartóztattak le a támadásokkal összefüggésben. 

Ranil Wickremesinghe miniszterelnök országos kijárási tilalmat rendelt el helyi idő szerint este 6 (közép-európai idő szerint 14.30) órától 12 órányi időtartamra, és felfüggesztette a közösségi médiafelületek működését. Szintén ő jelentette ki, hogy hozzá ugyan nem jutott el az információ, de tudomása szerint a hatóságok, egészen pontosan a miniszterelnöki hivatal titkosszolgálata egy hete rendelkezett információval a húsvétvasárnapra tervezett robbantásokkal kapcsolatban arról, hogy két öngyilkos merénylő Colombóban politikusokat akar felrobbantani.

Számos állam- és kormányfő, illetve nemzetközi szervezet vezetője elítélte a merényleteket, köztük Narendra Modi, Imran Khan, Theresa May, Donald Tusk, Jean-Claude Juncker és Vlagyimir Putyin is. May az erőszakot visszataszítónak nevezte, és kijelentette, hogy soha, senkinek nem lenne szabad vallását félelemben gyakorolnia. Angela Merkel kancellár szóvivője útján azt emelte ki: A terrorizmus, a vallási alapú gyűlölet és intolerancia soha nem győzedelmeskedhet. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Srí Lanka-i államfőnek küldött táviratában cinikus és kegyetlen cselekedetnek nevezte a merényleteket.

Ferenc pápa a vérontás, a fegyveres konfliktusok és az éhínség megállítását kérte a világtól húsvétvasárnapi Urbi et Orbi üzenetében, hagyományos ünnepi miséje után, amiben együttérzését fejezte ki „ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival” akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell.

Szijjártó Péter külügyminiszter az M1-nek azt nyilatkozta, hogy az esetlegesen érintett magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonvonalat létesítettek, amelynek száma a konzuli szolgálat honlapján megtalálható. A miniszter azt kéri a térségbe utazóktól, hogy regisztráljanak a konzulátusi szolgálat honlapján, adják meg a tartózkodási helyüket, hogy baj esetén minél hamarabb segítséget kaphassanak a magyar hatóságoktól.

Áder János köztársasági elnök Magyarország minden polgára nevében őszinte részvétét fejezte ki a Srí Lankán húsvétvasárnap szállodák és katolikus templomok ellen elkövetett robbantásos merényletekben elhunyt ártatlan emberek hozzátartozóinak és barátainak a Maitripala Sziriszena Srí Lanka-i államfőnek küldött részvéttáviratában. A köztársasági elnök mielőbbi felépülést kívánt annak a több száz embernek, akik megsebesültek „az aljas támadásokban”.

Levelet írt az Indexnek két magyar abból a hétből, akik jelenleg hivatalosan Srí Lankán tartózkodnak. Olvasóink Negombóban vannak elszállásolva, az egyik merénylettől alig 10 kilométerre. Beszámolójuk szerint a merényletek ellenére jó a hangulat, mindenki mosolyog. A kijárási tilalom és a kommunikáció korlátozása a pánikkeltés elkerülését szolgálta. A merénylet után lehetett hallani, hogy több helyi az ISIS-t és a muszlimokat hibáztatja.

A Reuters videófelvételét itt lehet megtekinteni a merényletekről.

(Borítókép: NurPhoto / Getty Images Hungary)

Rovatok