Index Vakbarát Hírportál

Kampós orrú fekete kalapos figurát égettek egy lengyel népszokás keretében

2019. április 22., hétfő 18:50 | aznap frissítve

Egyes helyeken régebben népszokás volt, hogy húsvétkor elégetnek egy Júdás-figurát, a cseheknél idén szemérmesen csak egy rőzsefigura került a máglyára, egy lengyel faluban azonban egy antiszemita zsidóábrázolásokra hasonlító figurát vertek gyerekek botokkal, majd gyújtottak fel helyiek a szokás keretében, írja az Independent

A Zsidó Világkongresszus gyomorforgatónak nevezte az esetet, nem csak a bábú külseje miatt, hanem azért is, mert a második világháború előtt a Júdás-égetés szokása nem titkoltan antiszemita töltettel rendelkezett. "A zsidókat mélységesen zavarja e hátborzongató feléledése a középkori antiszemitizmusnak, amely elképzelhetetlen erőszakhoz és szenvedéshez vezetett" – olvasható Robert Singer, a JWC vezetője által jegyzett nyilatkozatban.

A Twitter-bejegyzésen alul látható a kifogásolt bábú, fönt pedig ugyanerről a népszokásról egy kép a 30-as évekből. A modern figurán kétségtelenül azt látni, hogy fekete kalapja és kampós orra van, ahogy az antiszemita karikatúrákban a zsidókat ábrázolni szokták. 

Az Ekspres Jaroslawski című regionális lap nem tudta kideríteni, ki kezdeményezte, hogy tíz év után újítsák fel a népszokást, amelyet agresszív antiszemita színezete miatt 2009-ben a katolikus egyház is betiltott, olvasható az MTI-n.

Rovatok