Index Vakbarát Hírportál

Tovább nőtt a Srí Lanka-i merényletek áldozatainak száma

2019. április 24., szerda 06:45

A Srí Lanka-i templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett - írja az MTI. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat. 

A helyi rendőrségi szóvivő, Ruvan Gunasekera szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.

Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután szökésben van több olyan szélsőséges, akinek a birtokában robbanószer van. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam bejelentését, amelyben magára vállalta a merényletsorozatot. 

Az Iszlám Állam a szócsövének számító Aamák nevű "hírügynökségén" keresztül jelentkezett a húsvétvasárnapi terrortámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták közzétettek egy felvételt is, amelyen a támadók állítólagos vezetője látható hét másik emberrel körülvéve, akik arca el volt kendőzve. A csoport semmi más bizonyítékot nem nyújtott állítása alátámasztására. A felvételen látható emberek személyazonosságát eddig nem sikerült független forrásból ellenőrizni.

Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát. A Srí Lanka-i hatóságok a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetet tartják legvalószínűbb elkövetőnek, de nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak külföldi csoportokkal.

 A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásban kilenc öngyilkos merénylő vett részt, volt köztük egy nő is, nyolcat sikerült közülük már azonosítani. A támadásért felelőssé tett Nemzeti Tauhíd Dzsamaat vezetője is végzett magával az egyik helyszínen, közölte a Srí Lankai védelmiminiszter-helyettes Colombóban.

A Srí Lankai hadsereg korábbi vezérkari főnöke ezzel egy időben úgy nyilatkozott, hogy a támadást valószínűleg 7-8 éven át készítették elő.

(Borítókép: Athit Perawongmetha / Reuters)

Rovatok