Index Vakbarát Hírportál

Árvíz miatt több mint 70-en meghaltak Dél-Afrikában

2019. április 25., csütörtök 21:59 | aznap frissítve

Több mint 70 ember halt meg a Dél-Afrikai Köztársaság keleti részét érintő heves esőzések, illetve az azokat követő árvizek és földcsuszamlások következtében – írja az MTI helyi hatóságok közlésére hivatkozva.

A legutóbbi tájékoztatás szerint a mentés még mindig tart. KwaZulu-Natal tartományban a munkálatokban résztvevők összeomlott lakóházakban és más épületekben kutattak túlélők után. Az időjárási viszontagságok ezt a tartományt érintették a legsúlyosabban, ahol eddig 67 halottról tudni, a szomszédos Kelet-Fokföld tartományban pedig legkevesebb 6 ember halt meg a természeti csapásban.

A tartományban minden évben tapasztalnak heves esőzést, az azonban szokatlannak számít, hogy ennyi emberéletet követeljen az árvíz. A helyi meteorógiai szolgálat egy tisztviselője azzal magyarázta a halálesetek magas számát, hogy az áradások és a földcsuszamlások éppen sűrűn lakott térségeket érintettek.

A térségben napok óta heves esőzések voltak, de a hatóságok még hétfő este se számítottak arra, hogy ilyen súlyos következményei lesznek a sok csapadéknak – ismerte el Lennox Mabaso, a tartományi kormányzat szóvivője. Hozzátette, hogy víz alá került épületek dőltek a bent lévő emberekre, másokat pedig elsodort az ár. A helyi sajtó azt írta, hogy Durban kikötővárosban és környékén utakat zárt el a víz.

Rovatok