Ha csak gyorsan átfutjuk a szöveget, a rádiókhoz érkezett panaszok – meg az a 2017-es, a #metoo-mozgalomra reagáló újságcikk, amely kirobbantotta a botrányt – teljesen jogosaknak tűnnek. A Baby, It's Cold Outside szövege mintha arról szólna, hogy egy nő el akar menni egy férfi lakásáról, többször határozottan nemet mond, de a férfi nem engedi távozni, mert az akarata ellenére rá akarja venni a nőt a szexre, és semmilyen elutasítást nem fogad el. Ráadásul olyan gázos részek is vannak a szövegben, amelyek látszólag minden vitát eldöntenek. A nő egyszer mintha konkrétan a nemi erőszakot még könnyebbé tevő randidrogokra utalna („mi van az italomban?”), és még a szexuális ragadozók egyik tényleg jellemző attitűdje is megjelenik benne, amikor a férfi azzal „érvel”, a nő megbántja őt, sérti a büszkeségét azzal, ha nem fekszik le vele: sok elkövető manipulálja hasonlóan az áldozatát. Sima ügynek látszik.

De mielőtt továbbmegyünk, ismerjék meg pontosan a szám szövegét, hevenyészett fordításomban:

Nem hímsovinizmus, hanem feminizmus

A legfontosabb, ami feltűnik, ha jobban megnézzük a szöveget, a megfogalmazás: a nő valójában soha nem mondja azt, hogy ő el akar menni. Hanem azt sorolja, miért kellene nemet mondania, miért illene elmennie: mert az anyja, az apja, a bátyja, a nagynénje le fogja szidni, és ha ez nem lenne elég, még az emberek is pletykálni fognak. Hiszen milyen dolog az, hogy egy nő egy férfival tölti az éjszakát, aki nyilván nem a férje? A nő még azt is kijelenti, miután felsorolt pár ilyen külső érvet, hogy legalább elmondhatja majd a számonkérésekre, hogy ő megpróbálta visszautasítani a férfit, azaz nem azért utasítja vissza, mert el akar menni, hanem mert úgy érzi, erkölcsös lányként ezt kell tennie.

Ezen a ponton kell újra tisztázni, hogy a dal 1944-ben született, amikor a hagyományos férfi és női szerepeket még sokkal kevésbé írta felül az emancipáció. Épp ezért mondják azt feminista aktivisták, hogy 

A „főszereplő” nő ismeri a patriarchális társadalom minden elnyomó érvét arról, hogy egy nő márpedig csak ne járkáljon el szórakozni, ne döntsön mások engedélye nélkül arról, hogy mit tesz a saját testével, és egyébként is még mindig jobb, ha hazamegy egyedül a töksötétben, a hidegben, mintha önként eldönti, hogy ő márpedig lefeküdne valakivel, és kész. A dalban pedig mindezeket az érveket végigveszi, és végül ezek ellenére úgy dönt, hogy marad. Ami elég komoly kiállás a korban uralkodó eszmékkel szemben.

A legrémisztőbb sort – „mi van az italomban?” – is tisztázzák a mai rádióhallgatóknál idősebb korosztály tagjai. Mint azt sok helyen írják a dallal kapcsolatban, ez a felkiáltás annak idején épp az üres kifogások legnevetségesebb mintapéldája volt, és épp ezért ironikusan is használták. Azt jelentette: azt csinálom, amit csak akarok, aztán majd a piára fogom. A randidrogokról egyébként a dal születése után olyan ötven évvel beszélt először a tudomány.

A magát „liberális feministaként” aposztrofáló, az egészségügyben dolgozó Marney White mindehhez még hozzáteszi a USA Today számára írt cikkében: a dal több olyan utalást is tartalmaz, amelyek 1944-ben önmagukban is feminista kiáltványnak tűntek. Akkor a dohányzó nőket is lázadó kékharisnyának tartották, akik csak a férfiaknak járó privilégiumokba rondítanak bele. De még a nyilvánosan alkoholt fogyasztó nő képe sem volt igazán elfogadható.

Árulkodó az is, hogy a dal eredeti kottájában nem szerepelt, hogy melyik sorokat kell a nőnek, és melyiket a férfinak énekelnie: az egyik énekes volt az egér, a másik a farkas. Van is olyan feldolgozása a számnak, amelyben fordítva éneklik a szerepeket – például Miss Röfi a Muppet Showból Rudolf Nurejev balett-táncosnak, de a dalt először híressé tevő Neptune’s Daughter című filmben is kétszer éneklik el, egyszer így, egyszer úgy.

Mindent Bill Cosby rontott el

Ugyanakkor épp ez a film, a Neptune’s Daughter teszi érthetővé mégis, miért lett közellenség sokak kedvenc karácsonyi slágeréből (aminek amúgy semmi köze a karácsonyhoz, csak épp ilyenkor is hideg van, meg a dalban is, és amúgy is, sokak szerint ez „olyan kanapén összebújós” szám). A film rendezője, Edward Buzzell feldolgozásában a szám nem a fentiekről szól, hanem tényleg a nemi erőszak kultúráját népszerűsíti. A filmben a férfi szó szerint erőszakkal tartja vissza a nőt, megragadja a karját, amikor az elmenne, a testével állja el az utat az ajtó elől, a nő tiltakozása ellenére hozzádörgölőzik és a lábát fogdossa – miközben amúgy semmiféle szexuális vibrálás nincs a két szereplő között.

Érdemes összehasonlítani a Michael Bublé-féle videóklippel (már ha eltekintünk attól, hogy Bublé a gusztustalan sziruposság érdekében még attól sem riadt vissza, hogy cuki kisgyerekekkel játszassa el az egészet). Mindenesetre nála a képek szintjén szó sincs semmiféle vonakodásról, egyértelműen két egymáshoz nagyon is vonzódó ember flörtölését látjuk. Tény mondjuk, hogy a rádióhallgatók nem látnak sem ilyen, sem olyan klipet, amikor a plázában a dalt hallják.

Mindenesetre miután a balhé kirobbant, megszólalt a dalt komponáló Frank Loesser lánya, Susan is, aki közölte:

mindent Bill Cosby rontott el.

Cosby ugyanis azzal, hogy a vád szerint több tucatnyi nőt bedrogozott és megerőszakolt (ezt egy esetben már a bíróság is bizonyította), örökre megváltoztatta a „mi van az italomban” sor jelentését, ami Cosby után már sosem fog egyszerű ironikus tréfának hangzani. 

Érdekes és valószínűleg megválaszolhatatlan kérdés, vajon mi van akkor, ha egy mondat a szerző szándékától függetlenül az eredeti tökéletes ellentétét kezdi jelenteni? Ha rengeteg ember úgy hallgatja ezt a számot, hogy közben azt gondolja, a nekünk tetsző nők ellenállását nem kell komolyan venni, akkor vajon tényleg káros, ha ebben a hitükben egy tévesen értelmezett sláger napról napra megerősíti őket? Vagy elég, ha egy szűk értelmiségi, a történelemben jártas elit tudja, hogy mit jelent valójában az adott dal? Akkor már nem is közvetít káros világképet?

Az is érdekes, hogy mi lett az eredménye annak, hogy levették egy pár rádió adásából a számot: az adott rádió hallgatói ugyan nem találkoztak vele, de az eladási listákon szárnyalni kezdtek a feldolgozások. Dean Martin 1959-ben felvett verzióját 257 százalékkal többen vették meg a december 6-tal végződő héten, mint korábban, Michael Bublé és Idina Menzel duettjét 165 százalékkal többen, Leon Redbone és Zooey Deschanel duettjét a Mi a manó című filmből pedig 130 százalékkal többen – írja a Billboard. Egy San Franciscó-i rádió pedig előbb levette a számot, aztán megszavaztatta a hallgatókat, és az eredmény láttán vissza is tették a műsorra. A CBC ehhez hozzáteszi: köszönik mindenki nevében, aki amúgy utálja ezt a számot, hogy hetekig kitörölhetetlen dallamtapadást okoztak nekik. 

Akkor minden rendben?

Mindazok, akik a balhé miatt hallgatják meg a számot, legalább biztosan elgondolkodnak a szövegen, és kialakítják saját véleményüket – mert a clevelandi rádióéhoz hasonló döntések pont arra lennének jók, hogy az „alattomosabb” hatást kiszűrjék. Mert ha mindenhol egy szám szól, és kérés nélkül is behatol az emberek agyába, akkor a médiakutatók szerint valóban képes észrevétlenül is formálni az emberek világképét vagy hozzáállását bizonyos kérdésekhez.

Hanem egy olyan társadalmi és egyéni szinten is jelen levő berögzülés járja át, ami viszont közvetetten megágyaz a nemi erőszak kultúrájának. Persze ha komolyan belemegyünk, és a fentiekhez hasonlóan elemezzük, mondhatjuk, hogy rögtön kritizálja is ezt a hozzáállást.

A dal ugyanis pontosan azt a gondolkodásmódot reprodukálja, amit mindmáig sokan érvényesnek tartanak: hogy a lányoknak kéretniük illik magukat, egy kicsit meg kell dolgoztatniuk a másikat, mert hát az a nő, aki megkíván egy férfit, és minden kecmec nélkül le is fekszik vele, nyilván egy ribanc. Ezt a gondolkodást még olyan apróságok is erősítik nap mint nap, mint a szóhasználat: hogy a férfiak „megszerzik”, „meghódítják” a nőket, a nők pedig „odaadják” vagy „tartogatják” magukat. Mintha a szex egy játszma lenne, vagy rosszabb esetben egy harc, amiben van nyertes és alul maradó fél, nem pedig egy olyan dolog, amit mindkét félnek ugyanannyira kellene élveznie, és amit mindkét félnek ugyanannyira jogában áll akárhányszor kezdeményezni vagy elutasítani. És ez nem csak a nőkre vonatkozik, hanem például olyasmikre is, ha lebuzizzák a férfiakat, akik visszautasítják a szexet.

Pedig amennyiben az az alap, hogy a nőknek akkor is kéretniük kell magukat, amikor amúgy ők is szexet akarnak, az egyúttal azt is jelenti, hogy a nem tényleg nem minden esetben jelent nemet. Márpedig nincs is nagyobb alapvetés a témában, mint hogy a zaklatás és az erőszak elleni küzdelem nulladik lépése, ha mindig mindenki elfogadja, hogy a nem az nemet jelent, nem pedig talánt, és pláne nem igent.

Ha volt értelme elindítani a hadjáratot a Baby, It’s Cold Outside ellen, az ez. De akkor erről kéne beszélni, nem a dalban meg nem jelenő randidrogokról.