Index Vakbarát Hírportál

Minden szabály alól mentesítve építhetik a Trianon-emlékművet

2019. április 24., szerda 15:21

Szinte minden szabályt mellőzve, pályázat nélkül épülhet Budapesten, a Kossuth Lajos térre nyíló Alkotmány utcában a Nemzeti Összetartozás Emlékhelye egy új kormányrendelet szerint - vette észre a Hvg.hu.

Az építkezést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánították, majd az eddigi mentesülések körét az új határozattal még tovább bővítették, ezért aztán

Ezen kívül még azt a látszólag súlyos kitételt is meghozták, hogy részlegesen

engedély nélkül belebonthatnak az Agrárminisztérium műemlék épületébe,

de ez vélhetően csak a felszín alatti fal részleges megnyitását jelentheti az eddig ismerhető tervek alapján, mivel az épület alatt a Kozma Ferenc utca irányából megközelíthető mélygarázs épül.

A trianoni békeszerződés századik évfordulója alkalmából megépülő földalatti emlékhely tervezői az Építészfórum információja szerint Zimay Balázs, a tájépítész tervező Mohácsi Sándor. A beruházás bruttó 5 milliárd forintba fog kerülni.

A HVG úgy tudja, hogy a szomszédos Vértanúk terén, a Nagy Imre-szobor egykori helyén készülő, a vörösterror áldozatainak épített emlékmű kapcsán is született egy újabb engedmény: 

a kötelező minimális zöldfelület arányát 15 százalékról 4,5 százalékra csökkentették. 

Ugyanakkor ez év végéről 2020. június 30-ra tolták ki azt a határidőt, ameddig a Néprajzi Múzeumot ki kell költöztetni az egykori és majdani Kúria épületéből.

(Borítókép: a  Nemzeti Összetartozás Emlékhely (részletének) látványterve. Fotó: Steindl Imre Program / MTI.)

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok