Index Vakbarát Hírportál

Érdektelenségbe fulladt Tom Hanks új filmje

2017.05.02. 17:23

Nem kellett A kör az embereknek. Hiába volt a főszerepben Tom Hanks és Emma Watson, hiába volt az alapja egy sikerkönyv, a most bemutatott film meglepően kevés magyar nézőt tudott becsábítani a mozikba. 16 538 nézőjével a toplista negyedik helyét szerezte meg, viszont még így is kiérdemelte a legjobban teljesítő premierfilm címét a héten.

A nézők a hosszú hétvégén inkább korábbi elmaradásokat pótoltak. 50 százalékkal csökkent ugyan a Halálos iramban 8 nézőinek a száma, ám így is megőrizte az első helyét. Már 298 ezren váltottak rá jegyet, vagyis Vin Diesel és népes családjának legújabb története egyre közelebb van hozzá, hogy ez legyen az idei év legnézettebb filmje.

Ebben a tekintetben is a Vajna-korszak legnézettebb magyar filmjével, a Kincsemmel versenyzik. Herendi Gábor filmje egyelőre tartja az első helyet és nem fogy a film lendülete, valamivel többen ültek be rá most, mint egy héttel korábban. Összesen 332 ezer nézőnél tart és ha így folytatja, akkor 400 ezer néző környékére is eljuthat, ami a 2010-es években készült magyar filmek között szinte példátlan teljesítmény. A rendszerváltás után készült magyar filmek listáján a Csak szex és más semmit valószínűleg már nem fogja megelőzni, amit 2005-ben 437 ezren néztek meg.

A héten két új magyar film is érkezett a mozikba, az egyik egy gyerekeknek szánt animációs film, a Lengemesék, a másik pedig A tökéletes gyilkos, ami egy skandináv stílusú krimi László Zsolt és Szabó-Kimmel Tamás főszereplésével. A Berg Judit könyve alapján készült mesének 2646 nézője volt, ami nem túl sok, viszont érthető azok után, hogy nem kapott komolyabb marketing kampányt. Viszont sajnáljuk is, mert nagyobb figyelemre lenne érdemes.

Ezzel szemben A tökéletes gyilkos nem az a film, amire jó szívvel fogunk visszaemlékezni. Ahogy kritikánkban is írtuk, nem igazán világos, hogy ezt a történetet miért és miért pont így kellett elmesélni. A nézőket is hidegen hagyta a krimi, amire mindössze 1601 jegyet adtak el, amivel a toplistán a 16. helyet szerezte meg. Magyar filmek tekintetében örömtelibb hír, hogy a Brazilok már közel jár a 60 ezer nézőhöz, amivel szintén a Vajna-korszak sikeresebb filmjeinek táborát gyarapítja.

Az Egyesült Államokban sem érdekelt túl sok mindenkit A kör. 10 millió dollárt sem sikerült keresnie a nyitóhétvégéjén, ami két ekkora sztár szerepeltetése mellett óriási csalódás. A nézői és a kritikusi vélemények sem voltak túlságosan hízelgőek a hétvégén, így valószínűleg mindenki, aki részt vett a készítésben szeretné minél hamarabb elfelejteni ezt az egészet. A hétvégét a Halálos iramban 8. része nyerte, 19 milliós bevétellel, második helyet pedig a Hogyan legyél latin szerető című film szerezte meg, amit hazánkban május 4-én mutatnak be. 12 millió dollárt szerzett, de ahhoz képest, hogy viszonylag kevés moziban futott a film, ez egy jó teljesítménynek számít. 

Ne maradjon le semmiről!