A Pixar sosem a megúszós ötleteiről volt híres: ezúttal mexikói hullák közé vezet az új filmjében. És hangozzék ez bármilyen furán, a Coco ezzel együtt is bájosnak és szépnek tűnik.

A Pixar sokszor igyekszik a rajzfilmekben megszokottaknál egy kicsit komolyabb témák felé is kacsintgatni, lásd mondjuk az Agymanók meséjét a kiskamaszok különböző félelmeiről, fájdalmairól és a gyerekkor biztonságától való elszakadásról. Úgy tűnik, a Cocóval még eggyel nő a tét, és egy olyan témához nyúlnak, ami hiába traumatikus, egyszer mindenkinek szembe kell néznie vele: a rokonok halálához.

A Coco főszereplője, a mexikói kisfiú, Miguel nagyon szeretne zenésszé válni, de a családja valamiért hallani sem akar a zenélésről, és ennek talán valami köze lehet az egyik családtag halálához. Mindenesetre Miguel a kutyájával együtt egyszer csak a holtak birodalmában találja magát, ahol még napkelte előtt rá kell jönnie, mi is az a történet a családja múltjából, amiről fontos lenne tudnia. Eközben pedig elhangzik jó pár poén a csontvázakról mint kutyaeledelről, a halottakról, akiknek már nincs orruk, mégis tudnak allergiások lenni, vagy a szelfizés szokatlan, fejledobós módjáról.

Szóval merészet húz a Pixar: vállalja, hogy egy fontos tabutémáról beszéljen a gyerekeknek - vagy épp a témát talán nem teljesen átgondoltan tabusító szülőknek - azzal a kockázattal együtt is, vajon mennyire lesznek hajlandók a felnőttek megengedni a gyerekeiknek, hogy beüljenek egy ilyen szokatlan filmre. Pedig az előzetes alapján úgy tűnik, érdemes lesz megnézni a Cocót, mert talán tényleg úgy tudja körüljárni a témát, hogy az egyszerre legyen szórakoztató és szívhez szóló is.

November 23-án Magyarországon is kiderül, tényleg sikerült-e. A film rendezői a Toy Story több részével, a Nemo nyomábannal és a Szörny Rt.-vel ismertté vált, Oscar-díjas Lee Unkrich és a Pixar egyik újonca, Adrian Molina.