Index Vakbarát Hírportál

A Netflix hozza el az első egész estés Godzilla-rajzfilmet

2017.10.25. 05:07

Új előzetest kapott a Godzilla: Planet of the Monsters, azaz a szörnyes franchise legújabb – szám szerint: harminckettedik darabja – amely egyben a sorozat eddigi legelső animációs filmje is egyben. A Planet of the Monsters egy animációs trilógia legelső darabjának készül, ám annak két folytatásáról egyelőre még nincsenek információk.

A történet 2048-ban játszódik, amikor az emberiség Godzilla és más szörnyű teremtmények miatt arra kényszerül, hogy elhagyja a Földet. Amikor a húsz évig tartó utazás után a felderítő csapat tagjai ráeszmélnek, hogy a kiszemelt bolygó lakhatatlan, visszafordulnak az anyabolygó felé, a hazautat azonban hibernálva töltik. Mikor felébrednek, akkor eszmélnek rá, hogy közben elrepült röpke húszezer év, a Föld már egészen más arcát mutatja, mint amikor maguk mögött hagyták, az új tápláléklánc csúcsán pedig Godzilla áll.

A legénység ráadásul egy Haruo nevű fiatalembert is a tagjai közt tud, aki még négyéves kissrácként nézte végig, ahogy Godzilla halálra marcangolja a szüleit. Haruót a Földre visszatérve két dolog hajtja: hogy bosszút álljon a felmenői gyilkosán, illetve hogy megszabadítsa a bolygót Godzillától és a többi szörnytől. A filmet november 17-én mutatják be a japán mozik, várhatóan 2018-ban pedig a Netflix a világ többi országába is eljuttatja majd.

Ne maradjon le semmiről!