Index Vakbarát Hírportál

Megint elindulhat egy magyar film diadalmenete

2018.01.09. 15:11

Nyilvánosságra hozták a 2018-as berlini filmfesztivál, azaz a Berlinale rövidfilmes programját, amiben ezúttal is ott lesz egy magyar alkotó. Bucsi Réka új animációs filmje, a Solar Walk a versenyprogramban debütál majd.

A film az alkotásról szól, illetve arról a melankolikus érzésről, ami azzal jár, ha az ember elfogadja a káoszt érinthetetlennek, gyönyörűnek és kozmikusnak. Az egyedi és játékos animáció jeleníti meg az alkotás iránti szenvedélyt a hivatalosan kiadott leírás szerint, de talán az előzetes többet mond arról, hogy mire is lehet számítani.

A Solar Walk egyébként kvázi egy koncertfilmes animációnak készült, a dán Aarhus Jazz Orchestra kíséretével már vetítették egy ötvenperces változatát. Ebből készült az a verzió, ami a berlini filmfesztiválra bekerült.

Bucsi Réka a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult, animációs rövidfilmjei már korábban is szép sikereket értek el, a Symphony no. 42 című filmje egészen az Oscar-shortlistig jutott.  Legutóbb a Love című filmje mutatkozott be a berlini filmfesztiválon, ahova az Index is elkísérte. Solar Walk című filmje dán színekben versenyez majd, a hangmérnök Lukács Péter Benjámin és ő a két magyar a stábban.

Bucsi filmje 21 másik filmmel versenyez majd. A legjobbakat Arany és Ezüst Medvével tüntetik ki. A zsűri tagjai között ott van a tavalyi győztes, portugál filmes Diogo Costa Amarante, Mark Toscano amerikai filmkészítő és a dé-afrikai filmes Jyoti Mistry.

Ne maradjon le semmiről!