Index Vakbarát Hírportál

Így kezdődött Amerikában a törvényes tömeggyilkosság

2018.04.07. 13:17

A Purge-sorozat (magyarul A bűn éjszakája) egy bombajó alapötletből indult ki: mi lenne, ha az Egyesült Államokban egy éjszakára minden bűntény legális lehetne? Az alapötlet után aztán az összes film megbicsaklott mind megvalósításban, mind az alaphelyzet továbbgondolásában, és igazából mindegyik egy nagyváros akciófilm lett. Kivéve a harmadik, amit egyrészt nálunk már nem mutattak be, másrészt pedig egy elég komoly utalás volt a Trump-Clinton-párharcra az amerikai elnökválasztás előtti időszakban. Most megérkezette a The First Purge című negyedik rész első előzetese, és ez alapján simán úgy tűnik, hogy a Purge-ből egy politikai szatíra lett.

A címéhez híven a The First Purge arról szól, hogyan hozták létre az Egyesült Államokban az első ilyen estét, amikor szabad volt bármit csinálni. De, ahogy az előzetesben látszik, az emberek (legalábbis a film szereplői) nem akarták egymást legyilkolni, inkább buliztak egyet közösen. Amíg a kormány be nem küldött egy csomó katonát, hogy valaki akkor szervezetten kezdje el a gyilkolászást a szegény feketenegyedben.

A filmet Gerard McMurray rendezi (Burning Sands), és feltűnik benne Marisa Tomei is az egyik szerepben. Az Egyesült Államokban stílusosan július 4-én mutatják be, magyar premierről nem tudni.

Ne maradjon le semmiről!