Index Vakbarát Hírportál

Röhrig Géza hollywoodi sztárokkal játszik

2018.04.12. 11:46

A Saul fia sikere és Oscar-díja után nagy jövőt jósoltak a főszereplőnek, az addig költőként ismert Röhrig Gézának. Ő azonban azt mondta, hogy csak akkor szeretné folytatni a színészkedést, ha olyan feladatot talál, ami méltó a Saul fiához. Most úgy tűnik, hogy talált egy ilyet, ugyanis hamarosan bemutatják To Dust című filmjét. Ráadásul a filmben egy hollywoodi filmsztárral, Matthew Broderickkel játszik együtt. Brodericket olyan filmekből ismerhetjük, mint A régi város, a Hogyan lopjunk felhőkarcolót, A stepfordi feleségek vagy a Godzilla.

A To Dust plakátját nemrég posztolta Röhrig a Facebookra, az is kiderült róla, hogy a filmet a rangos Tribeca Filmfesztiválon mutatják be New York-ban. A premier április 22-én lesz. Röhrig egy haszid kántort alakít benne, akit nagyon megvisel a felesége korai halála. Megpróbál a vallásban vigaszt találni, de közben egyre inkább a megszállottjává válik a gondolatnak, hogy a nő teste bomlásnak indult. Megismerkedik a Broderick által játszott biológiaprofesszorral, aki nagyon részletesen megismerteti azzal, hogy mi történik az emberi testtel a halál után.

Úgy tűnik, hogy Röhrig filmes karrierje eléggé beindult, mert a To Dust mellett még két másik filmje is készül, a The Chaperone címűben például A Gyűrűk Urából és a Homelandből ismert Miranda Otto lesz a partnere. 

Ne maradjon le semmiről!