Index Vakbarát Hírportál

Brian De Palma horrort forgatna a Weinstein-botrányból

2018.06.02. 12:15

Brian De Palma a 2012-es Gyilkos vágyak óta nem forgatott semmit, vagyis most éppen van egy Dominó című filmje utómunka alatt, de erről azt nyilatkozta, hogy

rémes élmény volt, alig volt rá pénz vagy idő, a producer folyamatosan hazudozott, és nem is fizetett ki mindenkit a stábból. Gőzöm sincs, hogy valaha moziba kerülhet-e egyáltalán.

Szóval az utóbbi időben nem nagyon volt az érdeklődés homlokterében. Na, majd most.

A The Playlist szerint ugyanis De Palma a Le Parisien nevű francia lapnak azt nyilatkozta, hogy a Harvey Weinstein féle zaklatási/nemi erőszakolási/hatalommal való visszaélési ügy és annak utóélete annyira megérintette, hogy filmre akarja vinni a sztorit, bár nem egészen úgy ahogy azt elképzelnénk.

Javában írom a forgatókönyvet, egy botrány van a középpontjában, és egy francia producer érdeklődik iránta. A főszereplőt nem Harvey-nak vagy Weinsteinnek hívják majd. Egy horror lesz egy szexuális ragadozóról, és a filmiparban játszódik.

De Palma utolsó horrorja, vagy annak tekinthető thrillerje a Káin ébredése volt 1992-ből, az meg ugye nem ma volt.