Index Vakbarát Hírportál

Az első lépés: ne gondold magad homoszexuálisnak

2018.07.11. 10:54

Az idei Sundance fesztivál egyik legnagyobb sikere volt a The Miseducation of Cameron Post, ami a nagyszerű kritikák mellett a zsűr díját is megkapta. Ennek ellenére a független film sokáig nem talált forgalmazót, ami szokatlan a fesztiválon ilyen sikeresen bemutatkozó filmek között. Végül a FilmRise nevű cég szerezte meg a jogokat és most elindították a film komolyabb marketingkampányát is, aminek keretében kijött az első hosszabb előzetes a filmből.

1993-ban járunk, a főszereplő egy Cameron (Chloë Grace Moretz) nevű lány, akinek átnevelő terápián kell részt vennie azután, hogy az iskolai bál után egy másik lánnyal csókolózik, és lebukik. A film azt mutatja be, hogy milyen módszerekkel próbálják meg ebben a táborban kinevelni a homoszexualitást a tinédzserekből. A kritikusok dicsérték az őszinte hangvételét, és azt, hogy megfelelő érzékenységgel nyúl a témához.

A film forgatókönyvét Emily M. Danforth regénye alapján  Cecilia Frugiuele írta, Desiree Akhavan rendezővel közösen. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magyar mozikba eljut-e a film, vagy valamelyik fesztiválon bemutatják-e esetleg.

Ne maradjon le semmiről!