Index Vakbarát Hírportál

Magyar filmért lelkesedik az amerikai kritika

2018.07.12. 11:48

Nagyon szeretik Vranik Roland Az állampolgár című menekültes filmjét az amerikai kritikusok. Az állampolgárt még tavaly januárban mutatták be a magyar mozik, az itthoni kritikusok (köztük az Index is) csak dicséri tudták. "Vranik Rolandon látszik, hogy megvan benne az a mértéktartás, kifinomultság és összetett gondolkodás, ami egy világnézettől és pártállástól teljesen függetlenül is elgondolkodtató filmhez kell. És majdnem így is lett: Az állampolgár fontos és jó film" - írtuk róla.

Emellett nyert egy csomó filmes díjat, többek között a portugáliai Fantasportóról a legjobb forgatókönyv, a kaliforniai Cinequest filmfesztiválról a legjobb filmdráma díját hozta el, nemrég az egyetemisták zsűrije díjazta Hágában, Várnában megkapta az Arany Aphrodité fődíjat, Saitamában pedig a zsűri különdíját.  Sajnos a nézőknek ez kevés volt, a filmre nem voltak túl sokan kíváncsiak a magyar mozikban.  

Most viszont bemutatták Amerikában, és a legfontosabb lapokban jelentek meg róla elismerő kritikák. A The New York Times szerzője azt írta, hogy Vranik filmje egy alapos, könyörületes és gyönyörűen eljátszott karakterdráma erős szociális érzékkel. A The Village Voice szerint pusztítóan jó dráma született a menekültekről és a bevándorlásról. A The Hollywood Reporter pedig kiemeli, hogy nem véletlenül most jutott el ez a 2016-ban forgatott magyar film az amerikai mozikba. Szerintük a film részben nem hivatásos színészek gyönyörű játékával ad emberi arcot egy olyan témának, ami a legforróbb kérdés jelenleg a nyugati világban. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!