Index Vakbarát Hírportál

Nácis horrorfilmmel riogat a Cloverfield agytrösztje

2018.07.18. 16:46

Október végén mutatják be a magyar mozik is az Overlord című, második világháborús horrorfilmet, aminek számunkra egyik fő érdekessége, hogy szerepel benne Magyar Éva, Londonban élő magyar színésznő is, aki már több hollywoodi produkcióban is feltűnt. A filmhez megjött az első előzetes, amiben sajnos egyelőre nem fedeztük fel őt, bár az interjújában elmondta, hogy szerepel, de keveset fog látszódni az arca.

Az Overlord című filmet a Paramount már 2004 óta tervezi, a producere J. J. Abrams, aki nagy részt vállalt a forgatókönyvben is, a rendező pedig Julius Avery. Abrams hangsúlyozta, hogy az Overlord önálló film lesz, és a megelőző pletykák ellenére nem egy Cloverfield-rész lesz, hanem egy önálló történet. Cloverfield-filmeknek nevezzük azokat a lazán, csak 1-2 ponton kapcsolódó sci-fiket, amikből a harmadik epizód idén februárban jelent meg hirtelen a Netflixen.

Az előzetes alapán az Overlord története röviden összefoglalva nagyjából így néz ki: néhány, a tűzvonal mögé került amerikai katonáról felfedezi, hogy a nácik természetfölötti erőkkel és lényekkel kísérleteznek, hogy megnyerjék a háborút. A főszerepekben Wyatt Russell (Black Mirror) és Bokeem Woodbine (Fargo-sorozat) látható.

A filmek november 22-én mutatják be a magyar mozikban.

Ne maradjon le semmiről!