Index Vakbarát Hírportál

Sherlock Holmes feltalálja a szelfit

2018.10.01. 08:58

Megérkezett az első előzetes a Holmes és Watsonhoz, Will Ferrell és John C. Reilley Sherlock Holmes vígjátékához. Hogy miért gondolták, hogy szükség van még egy filmre a témában, rejtély, különösen, hogy nemrég jelentették be, hogy Robert Downey Jr. Holmes-sorozata is folytatódik. ( A Sherlock Holmes Guy Ritchie rendezésében 2009-ben aratott nagy sikert. Folytatása, a Sherlock Holmes – Árnyjáték, amit ugyancsak Ritchie forgatott, 2011-ben került a mozikba,  és 2020-ban jön a harmadik rész.)

De addig is itt a Holmes és Watson, amiben John C. Reilley játssza Watsont, az észt, Ferrell pedig Holmes, aki még csak nem is igazi nyomozó, hanem egy színész. De szükség van rá, mert ő Watsonnal ellentétben tud viselkedni, ami nem árt, ha a királyi családban akarnak nyomozni. James Moriarty (Ralph Fiennes) ugyanis meg akarja ölni Anglia királynőjét, a párosnak pedig meg kell állítania. A két és fél perces előzetes szerint ezt a más Ferrell-filmekből már jól ismert debil eszközökkel képzelik el, és közben még a szelfit is feltalálják:

A Holmes és Watson rendezője Etan Cohen (nem, nem az a Cohen, hanem egy másik), aki eddig csak egy filmet rendezett, a Keményítőkúrát, szintén Ferrellel a főszerepben. Forgatókönyvíróként viszont olyan filmekben dolgozott, mint a Trópusi vihar, a Madagaszkár 2 vagy a Men in Black - Sötét zsaruk 3. A Holmes és Watsonban játszik még Hugh Laurie és Rebecca Hall is. 

A vígjáték december 27-től látható a magyar mozikban. 

Ne maradjon le semmiről!