Index Vakbarát Hírportál

Dwayne Johnson lenyomja a gőzgépet is

2018.10.11. 14:41

Dwayne Johnson játssza a Netflix filmjében John Henryt, a legendás amerikai mesealakot. Johson az Instáján tette közzé a film első teaserét, hozzáfűzve, hogy gyerekkora óta a vérében van John Henry ereje, kitartása, méltósága, büszkesége, az apja ugyanis minden este elénekelte neki a mesehősről szóló dalt. Azt is hozzátette, hogy a filmet a Jumanji: Vár a dzsungel rendezőjével, Jake Kasdannel készítették.  

John Henry alakja a magyaroknak nem sokat mond, de Amerikában mindenki ismeri a történtét, aminek egyébként több különféle változata terjedt el. Közös bennük, hogy John Henry az erő és a hősiesség szimbóluma, a fekete munkás, aki szembeszállt a gépekkel.

A legenda szerint az egykori rabszolga a kelet-nyugati vasút építésén dolgozott, amikor megjelentek az első gőzhajtású munkagépek. Henry, hogy megmentse a saját és a társai munkáját, be akarta bizonyítani, hogy az ember jobb munkaerő, mint egy gép. Ezért versenyre kelt egy gőzhajtású géppel, hogy melyikük tud ugyanannyi idő alatt hosszabb alagutat fúrni egy sziklába. Henry nyert, de a győzelem után holtan esett össze.

Hogy hogy lesz ebből a sztoriból kétórás játékfilm, azt kicsit nehéz elképzelni. Mindenesetre az a terv, hogy a Netflix az amerikai folklór más hőseiről is filmeket készít nagy hollywoodi sztárok főszereplésével. 

A John Henry and the Statesman premierdátuma egyelőre nem ismert. 

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?