Index Vakbarát Hírportál

Robert Pattinson most aztán nyakig van az űrslamasztikában

2018.10.13. 06:23

Robert Pattinson karrierjét nézni tiszta őrület, a Twilight nyálsága után fejest ugrott a nemzetközi filmkészítés furcsasággal csempézett medencéjébe, és lett a filmfesztiválok és fura filmrendezők (Cronenberg, a Safdie testvérek) egyik kedvence. Új filmje, a High Life folytatja ezt a lubickolást, a legújabb markáns rendező a francia Claire Denis (Kínzó mindennapok), a műfaj pedig a sci-fi, premierje pedig a torontói filmfesztiválon volt, ahol egyszerre fogadta sok dícséret, és legalább annyi értetlenkedés. És az első előzetes sem segít igazságot tenni

A sztori nagyjából a következő: van egy űrhajó, ami tele van mindenféle nemkívánatos emberrel, börtöntöltelékkel, kitaszítottal. Egy ilyen figura Monte (Robert Pattinson), akinek már gyereke is született a hajón, ugyanis a fedélzeti orvos ellopta a spermáját és megtermékenyített egy másik utast. És most vagy ez az egész küldetés lényege, vagy pedig az, hogy megnézzék, milyen hatásai vannak egy fekete lyuknak, ugyanis az egész hóbelevanc éppen egy olyan felé tart.

De az előzetestől okosabb nem lettem, ha lehet a hangulatának hinni, akkor ez inkább egy kamaradrámásabb, okosabb sci-fire hasonlít majd, mint egy olyasmire, amiben rohannak egy hosszú folyosón, hogy az utolsó pillanatban bezárják a szikrázó zsilipet.

Pattinson és Juliette Binoche mellett feltűnik a filmben André Benjamin (azaz André 3000) és Mia Goth is.

A High Life először a francia mozikba kerül, november 7-én mutatják be, az Egyesült Államokban pedig valamikor 2019-ben. Magyar premierről nem volt hír, de a cikk megjelenése után szólt az ADS Service, hogy ők fogják forgalmazni jövő áprilisban.

Ne maradjon le semmiről!