Index Vakbarát Hírportál

Oscarra hajtanak az Avicii összeomlásáról szóló filmmel

2018.11.08. 09:23

Az Oscar-díjra hajtanak az Aviciiről készült dokumentumfilm készítői. Bár az Avicii: True Stories című filmet Európában már 2017 őszén, vagyis jóval a világhírű dj idén áprilisi öngyilkossága előtt bemutatták, az amerikai premiert úgy időzítik, hogy a film indulhasson a jövő évi Oscarért. Ezért Levan Tsikurishvili dokuját még decemberben bemutatják néhány amerikai moziban. 

Avicii tragikus halála kétségtelenül megnövelte a film iránti érdeklődést, így sokkal többen fogják megnézni, mint amennyi nézőre korábban lett volna esélye. Az Oscar lehetősége sem merült fel egészen addig, amíg a dj öngyilkos nem lett, és így az összeomlását dokumentáló film komoly plusz súlyt kapott. (Néhány európai mozin kívül eddig a Netflixen volt látható a True Stories.)

Tsikurishvili Avicii barátja és munkatársa volt, ezért kezdett el foglalkozni azzal a nyomással, amivel a világ egyik legsikeresebb dj-je küzdött. A True Stories bemutatja azokat a helyzeteket, melyek miatt Avicii úgy döntött, hogy 2016-tól inkább befejezi a turnézást. Olyan pillanatokat láthatunk, mint amikor a zenésznek nagy fájdalmai vannak hasnyálmirigy-gyulladása miatt, a promoterek mégis igyekeznek meggyőzni arról, hogy folytassa a turnézást. 

Avicii a filmben arról is beszél, hogy ráébredt introvertáltságára, illetve arra, hogy egyre többen vannak manapság olyanok, akik nem tudnak mit kezdeni a saját érzéseikkel. Elmondása szerint az is a turnézás befejezése mellett szólt, hogy végre jobban megtanulja kezelni a saját érzelmeit. (Aviciivel az Index 2012-ben készített interjút a Balaton Soundon, Magyarországon több alkalommal is fellépett.) 

A zenészt április 20-án találták holtan Maszkatban, Omán fővárosában a hotelszobájában. Idegenkezűségre semmi sem utalt, a régóta alkohol- és drogproblémákkal küzdő, a sztársággal járó feszültséget nehezen viselő dj egy borosüvegszilánkkal vágta fel az ereit, amibe végül belehalt.  

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ne maradjon le semmiről!

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?