Index Vakbarát Hírportál

Magyarul is megszólal az új oroszlánkirály

2018.12.07. 05:10

Megjelent a rebootolt Az oroszlánkirály magyar nyelvű előzetese. Ahogy korábban megírtuk, az 1994-es, azóta klasszikussá vált rajzfilmből élőszereplős film készül, a Disney ugyanis A szépség és a szörnyeteg óriási sikerén felbuzdulva, amiből csak lehet, készít egy ilyen verziót is. Az első előzetes alapján úgy tűnt, hogy Jon Favreau feldolgozásában alig változtatottak a klasszikus rajzfilm jelenetein, és szinte teljes egészében ugyanazt a filmet fogjuk kapni, csak ezúttal CGI-animációval készített állatok főszereplésével. Ilyen magyarul:

Úgy tűnik, hogy a közönség teljesen ki van éhezve a CGI oroszlánokra, a filmhez készült első kedvcsináló videót 24 óra alatt 224,6 millióan nézték meg. Ezzel alig maradt el a Bosszúállók 238 milliós rekordjártól. Ha a film is ilyen sikeres lesz, akkor semmi nem ment meg minket attól, hogy mozikba kerüljön a Mulan, a Lilo és Stich, a Csingiling, A kis hableány és a Pinokkió élő szereplős verzója is. Mármint Dumbo és az Aladdin feldolgozásán kívül, amelyek már biztosan elkészülnek.

Az oroszlánkirály 2019. július 18-án érkezik a magyar mozikba. 

Ne maradjon le semmiről!