Index Vakbarát Hírportál

Már előzetes is van Woody Allen letiltott filmjéhez

2019.05.21. 09:45

Miután Woody Allen 19 milliárd forintra perelte a szerződésük mögül kihátráló, a már rég elkészült filmjét elsüllyesztő Amazont, most visszakapta a cégtől a forgalmazási jogokat, így már rajta múlik, bemutatják-e végül az Egy esős nap New Yorkban-t (A Rainy Day in New York) - írja a Variety. A döntést Allen azzal ünnepelte meg, hogy közepesen rossz minőségben közzétette a film előzetesét a saját Facebook-oldalán.

A filmről eddig a főszereplők elég jól hangzó névsorán - Timothée Chalamet, Jude Law, Selena Gomez, Diego Luna és Elle Fanning - kívül semmit nem lehetett tudni, így viszont már összeáll a kicsit fárasztó sztori. E szerint Timothée Chalamet és Elle Fanning egy párt alkotnak, és mivel Fanning készíteni tud egy interjút egy híres filmrendezővel, New Yorkba utaznak, ahol aztán persze veszélybe kerül a kapcsolatuk is: Fanning különféle filmes arcokkal kezd lógni, Chalamet pedig belefut egy diákfilm forgatásába, és itt ismerkedik meg új emberekkel.

A filmről eleinte úgy nézett ki, hogy egyáltalán nem mutatják be sehol, hiába költött az Amazon 25 millió dollárt az elkészítésére. Mostanra már biztosan bemutatják Olaszországban (szeptember 18-án) és Németországban is (valamikor ősszel). A Variety úgy tudja, a filmet levetítették már egy amerikai indie-forgalmazónak is, de azt nem tudni, ebben az országban (vagy a többiben) mi lesz a sorsa, mivel a lap forrásai is rávilágítanak arra, hogy ennek a filmnek már a nulladik pillanattól kezdve olyan rossz a sajtója, hogy azt nem nagyon szeretné senki sem bevállalni.

A filmet a #MeToo-botrány után ásták el: akkor újra előkerült az a vád, amely már 2014 óta ismert és nyilvános volt, de korábban valahogy senkit nem zavart. 2014-ben lett ugyanis hír, hogy Ronan és Mia Farrow állítása szerint Woody Allen a lány hétéves korában, 1992-ben megerőszakolta Dylan Farrow-t, a fogadott lányát. Az ügyet a bíróság megvizsgálta, és semmilyen bizonyítékot nem találtak Allen bűnösségére, felmerült viszont, hogy a vádakat a férfitől elvált Mia Farrow tanította be a vádlóknak, ezt állítja Moses Farrow, Dylan testvére is.

Ennek ellenére az elmúlt évben többen felszólaltak Allen ellen, Timothée Chalamet és Selena Gomez is azt nyilatkozták, megbánták, hogy elvállalták a filmet, és felajánlották a gázsijukat a szexuális zaklatások ellen küzdő, a #MeToo folytatásaként létrejött TimesUp alapítványa számára.

Ne maradjon le semmiről!