Index Vakbarát Hírportál

Széll Tamásnak rezesbanda fújja a döntőben

2017. január 24., kedd 11:04

Az első versenynapon utolsóként, reggel 9:50-kor kezdett el főzni Széll Tamás a Bocuse d'Or világdöntőjén Lyonban. A sorsolás után Széll nem örült, hogy az első nap főz, a zsűrizés szempontjából ugyanis  sokkal jobb a második nap. Utolsóként, azaz tizenkettedikként kezdeni emellett idegőrlő is, hiszen a magyar csapatnak ugyanúgy ide kellett jönnie korán reggel, de 9:50-ig nem csinálhattak semmit a kijelölt konyhában. Aztán pontban 9:50-kor Széll Tamás elkezdte felszeletelni a csirkét, onnantól 5 óra és 35 perc áll rendelkezésére, hogy befejezze a két versenyételt.

Tegnap este a csapat bevásárolt zöldségekből a helyi piacon, mivel idén a második tál egy vegán főétel. Elég sok zöldségre lesz szükség, Széll Tamás több mint tízfélét válogatott össze. Jutott egy kis izgalom is az utolsó pillanatra, ugyanis nem engedélyezték, hogy Széll használhassa kis mobil faszenes grillezőjét, így mással kell majd kiváltania ezt az eszközt.

Már most nagyon sok a magyar szurkoló, mondjuk nem több, mint a norvég, akik már reggel hétkor lefoglalták a nézőtér nagy részét. Széll Tamást a szurkolók mellett egy egész rézfúvós csapat támogatja, tegnap érkezett a Pannon Filharmonikusok négy tagja Lyonba, akik a nézőtéren zenélnek, úgyhogy már most elég jó a hangulat. A magyar séfnek tegnap nagyon jó kedve volt, egyelőre az sem szegte kedvét, hogy az esélyes norvégok mellett főz.

Egy nagy csapat francia szurkolóval jöttem ki reggel a verseny helyszínére, és maguk a franciák is azt mondták, hogy Norvégia és az Egyesült Államok csapata a legesélyesebb a győzelemre, illetve szerintük Japán kerülhet még a dobogóra. A japán szurkolók egyébként szintén nagyon sokan vannak, és nagyon hangosak is. A francia szurkolók szintén szép számban vannak jelen, bár azt mondták, hogy a francia versenyzőt nem tartják esélyesnek.

Mondtam nekik, hogy Magyarország ott lehet a legjobbak között, sőt lehet, hogy nyerni fogunk, de sajnos hangosan kiröhögtek.

Bár utána jelezték, hogy nem akartak megbántani.

Közben nyilvános lett a magyar menü is, a teljes leírás elolvasható a Magyar Bocuse d'Or Akadémia honlapján. A vegán menübe tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba, savanyított bodza és természetesen paprika kerül.

A csirkés menü összetevői között ott van a tokaji furmint és aszú, mangalicasonka és -szalonna, tökmag, kacsamáj és paprika, a kisasszondi sajtmártás és a folyami rák.

Fontos információ lehet, hogy ez a Bocuse d'Or első versenynapja. Holnap további 12 ország főz, eredményhirdetés majd csak szerdán este várható.

Ha ön is szeretné tudni, hogy mi ez az egész Bocuse d'Or, akkor ajánljuk szájbarágó cikkünket.

Rovatok