Index Vakbarát Hírportál

Negyedik, és két díjat is kapott Széll Tamás a Bocuse d'Or-on

2017. január 25., szerda 19:27 | aznap frissítve

A dobogóról épp csak lecsúszva, és a házigazda franciákat is megelőzve, 24 ország közül negyedikként végzett Széll Tamás és csapata a 30. Bocuse d'Or szakácsversenyen Lyonban. Széll először 2013-ban vett részt a verseny döntőjében, akkor a tizedik helyen végzett.

Az aranyérmet most az USA csapata nyerte, a norvégok lettek a másodikak, Izlandé a bronz. A magyar csapat kapta a legjobb hústál különdíját és a legjobb plakát közönségdíját. A legjobb segítő díját a franciák kapták, és az övék volt a legjobb zöldségtál is. A verseny harminc éves történetében először nyerte nem európai ország a Bocuse d'Or-t.

Széll Tamás azt mondja, hogy jó lett volna helyezést elérni, de azt nézve hogy mennyi idő alatt jutott el ide, elégedett.

Rengetegen gyűltek össze szerda délután a verseny záró eseményére Lyonban, egy fél órával az eredményhirdetés előtt már nem lehetett beférni a csarnokba. Tegnap azt hittem, a magyar szurkolók vannak a legtöbben, de most alig lehet látni a magyar zászlókat a norvég, svéd és brazil zászlóktól. Széll Tamás ma nem versenyzett de a nézőtérről követte a versenyt. Egyértelműen mindenki azt mondta hogy amerikai csapat volt a legerősebb a szerdai versenynapon, de a magyar zsűritag, Hamvas Zoltán szerint jól sikerült az ausztrálok tányérja is. 

Széll Tamás és a magyar csapat az első napon versenyzett, és a tálalás utáni rögtönzött kis sajtótájékoztatón Széll azt mondta, teljesen elégedettek voltak,minden pontosan úgy sikerült, ahogyan tervezték. A csapatnak sikerült mindent időre tálalni, ami a versenyen nagyon fontos, mert már fél perc késésért is pontlevonás jár. Nagyon jó hangulatban telt egyébként a keddi versenynap, rengeteg magyar jött Széll Tamást (és segítőjét, Szabó Kevint) biztatni, a lelátón elvileg háromszáz magyar drukker volt. Reggel a szintén Paul Bocuse-ról elnevezett piacon rengeteg magyar szót lehetett hallani. 

A Bocuse d'Or szabályai szerint 5 óra 35 perc állt rendelkezésükre, hogy elkészítsék a két fogást, a bresse-i csirkéből készült húsételt és a vegán tányértémát, amelyhez több mint 140 növényi összetevőből válogathattak a felkészülés során.

A zöldségtányér érkezett először, ami kiemelkedően szép volt, a harsány színeivel, virágokkal, díszítéssel, majd rá 35 percre kellett a húst tálalni, ami egy ezüstözött csirkelábbal a közepén érkezett. Az előbbi a „Gyökerek és levelek alatt” fantázianevet kapta, amiben többek között tokaji bor, tokaji ecet, tökmag, savanyított erdei medvehagyma, zeller, magyar szarvasgomba és paprika került, míg a „Magyar téli erdő” fantázianevű húskompozíció a tokaji furmint és aszú, mangalica sonka és szalonna, kacsamáj és savanyított gyökérzöldség alapanyagokkal készült.

Kedden a helyszínen mindenki egyetértett abban, hogy a magyar tálak nagyon szépen sikerültek, és az első versenynap alapján egyértelműen dobogóra esélyesek. Ahogy körbejártunk a helyszínen, sokan óvatosabban fogalmaztak azért, és azt mondták, hogy az első hatba jutásra lehet esély, - ami szintén nagy eredmény, főleg, hogy Széll Tamás egyszer már indult Bocuse d'Or-on, akkor tizedik lett. Ő maga egyébként még az itthoni felkészülés során úgy nyilatkozott, hogy már egy különdíjjal is nagyon boldog lenne. 

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke is a zsűriben ült és kóstolt, ez alapján is úgy ítélte meg, hogy nagyon jól sikerült Széll Tamás főztje. A zsűriben egyébként mind a 24 versenyző országnak ül egy delegáltja, amiből 12 a zöldséges, a másik 12 pedig a húsos tálat kóstolta. Szerdára maradt azonban az Egyesült Államok, akiket Széll Tamás már a felkészülés során is a legnagyobb mumusnak tartott. Az amerikaiak a két évvel ezelőtti világdöntőn másodikok lettek, és nagyon sok energiát és pénzt tettek idén a felkészülésbe komoly Michelin-csillagos séfek bevonásával.

A világ leghíresebb szakácsversenyét 1987 óta rendezik meg Franciaországban, alapítója Paul Bocuse, a világ egyik leghíresebb séfje. A világdöntő minden páratlan évben van Lyonban. Széll Tamás és csapata augusztus óta folyamatosan a Bocuse d'Or versenyre készül, minden nap gyakoroltak. A magyar csapatot az egyik leghíresebb, három Michelin-csillagos dán séf, Rasmus Kofoed segítette a felkészülésben. Széll márciusban tervezi saját, magyaros étterme a Stand25 megnyitását a Hold utcai piacon, és még idén egy fine dining éttermet is nyitnak Szulló Szabinával. 

Miért érdekes a Bocuse d'Or?  Olvassa el szájbarágó cikkünket a témáról !

Rovatok