Index Vakbarát Hírportál

Hétvégén újra a gyalogosoké a Szabadság híd

2018. július 10., kedd 20:32

Idén is lezárják négy hétvégére a forgalom elől a Szabadság hidat, hogy a közlekedés helyett a Szabihíd nevű programsorozat kapjon helyet a hídon koncertekkel, jógával, tánccal, piknikkel és más programokkal. Július 14-15-én, 21-22-én, 28-29-én és augusztus 4-5-én (mind szombat-vasárnap) a hidat lezárják a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől is , azt kizárólag az arra sétálók használhatják, mert „a városvezetés egy Dunával együtt élő fővárost szeretne” – jelentette ki nemrég Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a főváros sajtóközleménye szerint.

Tavaly interjút készítettünk a Szabihíd főszervezőivel. Akkor azzal indokolták az eredetileg az egy felújítás miatt lezárt hídon spontán kialakult hídfoglalás intézményesítését: "Elképesztően jó a Duna fölött lenni, és mivel Budapesten nem nagyon vannak olyan terek, ahol a Duna mellett lehetünk, a híd egy speciális tér. Nincs autóforgalom, le lehet ülni a földre az út közepén, ami egyszerűen csak jó az embereknek." Hozzátették: "Különleges az élmény, mivel nem egy megszokott térben vagy. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy miért éppen egy híd, akkor azért is jó, mert nagyon kevés olyan köztér van Budapesten, főleg a Duna-parton, amit bárki birtokba vehet, ahol akárki leülhet csókolózni a barátnőjével, vagy inni egy sört. Pedig a Duna iszonyú nagy folyó, fontos természeti érték, mégsem tudunk a közelébe menni Budapesten. Erre ad egy lehetőséget a Szabihíd."

A főváros sajtóközleménye részletesen leírja, mely járatok módosulnak az érintett hétvégéken. A budapestiek a lezárás idején Pesten a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusszal, Pest és Buda között az M4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal, a dél-budai szakaszon pedig a hosszabb útvonalon közlekedő 56A és 61-es villamossal utazhatnak a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett. A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0 órától vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik; a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart–Havas utca útvonalon is.

A Szabadság híd lezárása idején a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik. A Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett Kelenföld vasútállomásig jár. 

A hídon áthaladó forgalom részére az M4-es metró, valamint a 7-es és a 133E és autóbusz kínál megfelelő alternatívát. Ezeken a hétvégéken a 7-es busz mindkét irányba megáll a Gárdonyi téren, a villamosmegállóban.

A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos pesti, kiskörúti szakaszának pótlására meghosszabbított útvonalon, Zugló vasútállomás és a Fővám tér között jár a 72-es trolibusz. A kiskörúti vonalszakaszon a trolibuszok a felsővezetéktől függetlenül közlekednek majd.

Ne maradjon le semmiről!

Rovatok