Index Vakbarát Hírportál

Adópénzekből gazdagszik a Habony holdudvara a közmédián keresztül

2017. augusztus 2., szerda 09:55

Az MTVA vagyonkezelőjének honlapján frissítették a közmédia megrendeléseivel kapcsolatos költéseket, és a 444 kiszúrta, hogy mit ad isten, az állami televíziónál Habony Árpád és Kálomista Gábor holdudvara jár a legjobban.

A különböző gyártói és szolgáltatói megrendelések között ott van például Fábry Sándor cége, ami 132 millió jó magyar adóforintért gyártja a Kabarét és az újévi BUÉK adását, de 98 millióba kerül a Bagi-Nacsa és 155 millióba a Gasztroangyal.

De ez csak aprópénz ahhoz képest, hogy a Fidesszel és a közmédiával évek óta remek kapcsolatot ápoló Kálomista Gábor Megafilm nevű cégének mennyire szeret fizetni az MTVA. Természetesen ez sem véletlen, hiszen a producer felesége, Kálomista Zsuzsa márciusig az MTVA vagyongazdálkodási igazgatója volt, majd onnan átment a Duna Médiaszolgáltató Zrt-hez, hogy médiaszolgáltatási igazgató legyen, bármit is jelentsen is ez. A Megafilm 2017-ben is egymilliárd forint feletti összegért kap megbízásokat az állami médiától, mindössze három produkcióért. Az 52 részes Tóth János c. tévésorozatért, a Csak színház és más semmi harmadik évadáért, illetve az Egynyári kaland epizódjaiért.

A Megafilm nagyot megy az elmúlt években, a Kálomistával üzleti kapcsolatban álló Németh Gyula TV COM nevű cégével több mint négy év alatt 500 millió forintot nyertek filmervekre az MTVA-tól, de Németh annak is örülhetett, hogy a Balatoni Nyár c. műsorokért 330 milliót kaptak mindössze 3 hónapra. Természetesen felbukkan a megrendelések között Halkó Gabriella is, Jáksó László korábbi élettársa, aki évekkel korábban százmilliókat kapott egy olyan műsorra, ami tényleg a kutyát sem érdekelt. A Habonnyal szoros kapcsolatot ápoló Halkó az Apropó Médiát átadta üzlettársának, Blázy Andrásnak, jelenleg pedig a TV2 gazdasági és stratégiai igazgatója.

Az Apropó idén is közel egymilliárd forintért kapott drága megbízásokat, például a Maradj Talpon!-ért, A Dal felvételeiért, a Noé barátai állatos műsorért és a Szólalj meg! nyelvoktató adásért. Az egykori Népszabadság szerint a Halkóval szintén jó kapcsolatot ápoló HD TV Hírstúdió Kft. szintén nagyon jól járt a köztévével, négy műsorért (Esti kérdés, Ön is tudja?, Miért?, A Történelem és Magyar mindenkinek) szintén egymilliárd forint körüli összeget fizettek.

Az igazán durva túlárazások hol máshol, mint a magyar sportban, azon belül is fociban vannak. Az MLSZ-szel például öt évre 19 milliárd forintért szerződtek a labdarúgó NB1 mérkőzéseinek közvetítése miatt, ami majdnem négymilliárd forint évente. Döntse el mindenki maga, hogy heti két-három NB1-es meccsért mennyire indokolt évi 4 milliárdot legombolni az adófizetőkről. Ehhez képest az a 110 millió, amit a kézilabdáért fizetnek, kb. potom összeg még úgy is, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke nem más, mint Józsefváros fideszes polgármestere, Kocsis Máté. A röplabdáért mindössze 30 milliót, a jégkorongért pedig 14 milliót fizetnek egy évre.

A teljesen szürreális pénzégetésre az egyik leglátványosabb példa Jakab Márké, aki a mérhetetlen (Jakab Márk Én vagyok itt c. műsorát 20 ezer ember nézi átlagban, ami 1 százalékos közönségarányt sem jelent) nézettségű Petőfi Tévén keresett műsorvezetéssel tavaly 7,8 millió forintot alig kilenc hónap alatt.

Rovatok